30. Piros pont

r.

Lily szemszöge:

Nem tudom mikor aludhattam el. De valamikor az éjszaka kellős közepén felébredtem arra, hogy fojtogat a takaró és kényelmetlenül fekszem. Fejemet lassan felemeltem a párnámról, majd akadozó lélegzettel néztem bele a csokoládébarna szemekbe.
- Mi óta vagy itt? – kérdeztem rekedt hangon. Valószínűleg a sírástól és az alvástól sem volt a megszokott hangom, alig ismertem rá.
- Egy ideje. – vont vállat. Körbe néztem a szobában.
- Lea és Harry? – kaptam vissza rá a tekintetemet.
- Amikor megjöttem Harry a jobb oldaladon aludt, Lea pedig fent volt. Felébresztette a göndört és kimentek. Gondolom Lea szobájába. – vonta meg újra a vállát. Bólintottam és felültem az ágyon. Nyújtózkodtam egy aprót. Ragacsosnak éreztem magam mindenhol. Rá pillantottam az órára. Hajnali fél hármat mutatott.
- Elmegyek, letusolok. – másztam ki a takaró alól.
- Ne. – kapott a kezeim után. Kérdő tekintettel fordultam felé. – Előbb… beszéljünk, jó? – nézett rám óvatosan.
- Ó. – formáltam a számmal. – Most már beszélnél velem? – vontam fel a szemöldökömet. – Azt hittem a volt barátnőddel akarsz beszélgetni. – támadtam le azonnal. Tudtam, hogy nem kellett volna, de annyira ki kívánkozott már belőlem. Egyszerűen nem tudtam magamban tartani tovább. Ha el akar hagyni, akkor az most legyen. Ne játsszon velem!
- Figyelj… - kezdte, de azonnal félbe szakítottam.
- Ne most! – tettem fel a kezemet, mint valami stop táblát. – Szeretnék letusolni. Utána beszélhetünk. – néztem rá jelentőségteljesen. Végül egy aprót bólintott és elengedte a kezében fogva tartott csuklómat. Kellett egy kis távolság tőle, hogy össze tudjam szedni és rendezgetni a gondolatomat. Fel kellett magamban állítani egy listát, hogy mit fogok neki mondani. De, ahhoz hogy ezt meg tudjam tenni, nem lehetett a közelemben, mert olyankor nem tudok gondolkozni. 

- Oké. – sóhajtottam, miközben felhúztam a redőnyt, és bukóra kinyitottam az ablakot. A friss eső illata azonnal belengte a szobát, de gyorsan a hátamra terítettem egy plédet. Nem akartam megfázni és a vizes hajamat elnézve, könnyen kijöhetne ilyenből egy tüdőgyulladás is. – Beszéljünk. – bólintottam Zayn szemébe nézve.
- Oké. – biccentett és kezét összekulcsolta. A lehető legmesszebb ültem le, tőle jó távol, hogy biztos ne zökkentsen ki a koncentrálásomból.
- Hallgatlak. – néztem rá félre döntött fejjel. Úgy véltem eltelt már annyi idő, hogy elkezdje magától, de úgy néz ki, hogy kellett neki egy kis biztatás. Felnézett rám, azokkal a gyönyörű barna szemeivel, amiből most hiányzott minden játékosság és csillogás. Hiányzott belőle az a fény, amivel énekelni szokott és, amivel rám szokott nézni. Összeszorult a szívem, és azt hiszem most fogtam fel a súlyát annak, hogy szerelmes vagyok. Legszívesebben felpattantam volna és átölelem. De nem tehettem. Még nem. Előbb meg kellett hallgatnom a magyarázatát, amit kíváncsian vártam.
- Beszélnem kellett vele. – tárta szét a kezet. Pár másodpercig rezzenéstelenül bámultam rá, még pislogni is elfelejtettem. Majd felnevettem. Hangosan kacagtam.
- Ennyi? – szólaltam meg végül, mikor elcsendesedtem. – Ennél valami jobbal kell előállnod. – mosolyogtam rá kedvesen.
- Lily. – lágyan ejtette ki a nevemet és közben felállt az ágyról.
- Igen? – néztem teljesen nyugodtan.
- Én meg ő – nem nevezte nevén az ördögöt. Ezt egy piros pontnak könyveltem el nála – időtlen időkig voltunk együtt. Amikor külön váltunk, közös megegyezés alapján döntöttünk úgy, hogy legyen vége. Valami már nem volt meg a kapcsolatunkban, ami nagyon hiányzott. Ami nélkül nem működött. A kapcsolatunk vége már csak egy nagy színjáték volt. Mindketten tudtuk, hogy ezt be kell fejeznünk, ezért véget vetettünk ennek az egész dolognak. – vont vállat. – Azt hittem nem fogom tudni túl tenni magam ezen, mert akármennyire is nem szerettem már, hiányzott a hétköznapjaimból. És, akkor jöttél te. – mosolyodott el, mikor rám nézett. – Az idegesítő pillantásoddal, kíváncsiságoddal, az őrületbe kergettél. Azzal is, hogy sosem tudtam mire gondolsz, mert sosem szólaltál meg. Vagy ha épp beszéltünk, akkor az sosem sült el jól. – nevetett fel egy pillanatra. – Idegesített, hogy nem tudtam hol vagy, mikor épp nem jöttél Harry-vel és Leával a megbeszélt találkozóra. Idegesített, hogy rohadtul semmibe néztél, mikor találkoztunk. Minden idegesített. De a legjobban az, hogy egyre jobban kezdtelek megkedvelni. Mert nem akartam ezt. Még is az ujjad köré csavartál és most már, ha akarnál, sem szabadulhatnál meg tőlem. – ezzel elém lépett, felállított és olyan szenvedélyesen csókolt meg, mint még soha. Ebbe a csókba belesűrítette mind azt, amit az előbb elmondott. Fellélegezve csókoltam vissza.