Figyelem! A következő olvasmány elolvasása nagykorú felügyelete mellett ajánlott! ;) Jó olvasást!
r.
Ajkai az
enyémre voltak tapadva, kezei a csípőmet, és az egész testemet bejárta. Egy halk
nyögés szakadt fel belőlem. A bejárati ajtótól folyamatosan hátrálva minden
féle tárgyaknak neki ütköztem. Hallottuk a nagy puffanásokat a földön, még egy
két törött poharat is, de nem foglalkoztunk vele.
- Ma még nem is ettél. – ziháltam szájába, mikor pár másodpercre elszakadtam tőle, hogy a pólóját lefejtsem róla.
- Kit érdekel? – morogta két csók között. Újra a számra tapadt, és olyan erősen nyomott a falhoz, hogy szinte kiszorította belőlem az összes levegőt. Egy asztalról mindent lesöpörve felültetett rá, és elém állt. Mivel alacsony volt az asztal jóval kisebbnek tűntem, mint ő. Idegesen morogva felkapott és egyenesen elindult velem a hálószobájába.

A
lépcsőn felfele sétálva, akarva vagy akaratlanul is, de belenyögött a fülembe, és
éreztem, ahogy a véremben szétárad valami furcsa anyag, aminek eddig nem voltam
tudatába, hogy létezik. A szobája ajtaját belökve, megindult velem az ágyhoz és
ledobott rá. Nevetve fúrtam bele a fejemet a párnába és feljebb tornásztam
magam az ágyon. Felém hajolva, azonnal rám tapadt. Kezei az egész testemet
bejárta, majd csillogó szemekkel végig nézve rajtam leszaggatta rólam a ruháimat.
Nem kellett neki sok és már fehérneműben feküdtem alatta. Erőre kapva,
megfordítottam, most én kerültem felülre. Játékosan lefejtettem róla a
nadrágját. Már csak a bokszere volt rajta. És, ahogy erre rájött, megfordított,
és innentől kezdve ő irányított.
Az
együttlétünk minden egyes másodpercében oly annyira figyelt rám, hogy az
hihetetlen. Minden rezdülésemet, minden sóhajomat észrevette és minden egyes tetténél
csak az arcomra figyelt, hogy megtudja, hogy nekem az jó-e. Együtt mozogtunk
fel-le. Teljesen elvesztünk egymás társaságában. Soha az életben nem tartott
fél óránál tovább a szex nálam. Valahogy a partnereim mindig ilyenek voltak. De
nem gondoltam volna, hogy képes két órán keresztül együtt mozogni, érezni egy
másik emberrel, csak, hogy mindkettőnknek jó legyen. És most pontosan ez
történt. Két órán keresztül szeretkeztünk teljesen egymásba gabalyodva.
Pilledtnek
érezve magamat, nyújtóztam végig az ágyon. A végtagjaimat fáradtnak érezve,
nyitottam ki a szememet, hogy körbe nézzek a szobában. Zayn nem volt mellettem.
Fejemet felkapva néztem szét, de nem láttam sehol. Lassan felültem az ágyon,
magam köré tekertem a lepedőt és a ruháim után kezdtem kutatni, de nem találtam
meg sehol. Jobb híján felkaptam Zayn pólóját a földről és gyorsan belebújtam.
Résnyire kinyitva az ajtót, kiléptem a folyosóra, azzal a reménnyel, hogy ott
lesz a párom, de csalódnom kellett. Halkan végig suhanva a folyosón és a
lépcsőn értem le a földszintre. Szintet késztetést éreztem arra, hogy ne
hangoskodjak. Pedig nem volt kit felébresztenem. Csak ketten voltunk a házban.
A konyhaajtóban megállva, neki dőltem az ajtófélfának és egy mosoly kíséretében
néztem végig, ahogy Zayn megpróbál főzni. Erősen kellett koncentrálnom, hogy hangosan
ne nevessem el magam. Éppen sütni próbált valamit, de hatalmas füst töltötte be
az egész helyiséget. Mögé lépve, kivettem a kezéből a villát és megfordítottam
a serpenyőben a bacont, ami már szénné égett. Nevetve húztam ki a kukát és
dobtam bele az ehetetlen kaját.
- Mi műveltél ezekkel? – néztem rá felhúzott szemöldökökkel.
- Hát én csak… - vonogatta a vállát, miközben édesen próbálta kimagyarázni magát. Mosolyogva nyomtam a szájára egy puszit és új bacont helyezve a már újból tiszta serpenyőbe, neki álltam megcsinálni a reggelit.
- Mikor keltél? – kérdeztem felnézve rá a narancspucolásból.
- Nem olyan régen. – nézett rám azokkal a hatalmas csokoládébarna szemekkel. Rá mosolyogtam, és lehajoltam, hogy kidobjam a felgyülemlett szemetet. – Hmm… jó a kilátás Mis Morgan. – hallottam a hangján, hogy vigyorog, de amikor megfordultam alkalmam is volt látni. Rá kacsintva, elővettem két tányért és felszolgáltam a reggelit.

- És a
desszert? – kérdezte nagy szemekkel Zayn.
- Milyen desszert? – nevettem fel, és a mosogatóba helyeztem az üres tányérokat.
- Hát te. – harapott bele gyengéden a fülembe.
- Desszertről nem volt szó. – suttogtam elolvadva a karjaiba. Kezei körbe zártak, és nem eresztettek. Édes csókjaival a fülemtől haladva a nyakamat és arcomat beborította. Még szerencse, hogy erősen fogott, mert hatalmas erejétől összeroskadva kapkodtam egy folytában levegő után. Az izgatottságtól és Zayn közelségétől az egész testem remegett ő utána. Kívántam. Hangosan felnyögve, hunytam le a szemeimet, és éreztem, ahogy végig simít minden egyes porcikámon. Megfordított karjai közt, szembe állított magával. Rá emelve ködös tekintetemet vesztem el a mélybarna szemekben. Hirtelen lábam alá nyúlt és felültetett a konyhapultra. Hangosan felvisítva kapaszkodtam vállába. Úgy használt, mint egy törékeny porcelánbabát. Szétnyitotta lábaimat és beállt közéjük, szorosan hozzám préselve magát. Megremegve egész testemben vetettem rá ajkaimat az ő ajkaira.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése