The Life is Difficult

Sziasztok! Lezárva Lily és Zayn világát úgy gondoltam bele kezdek egy új történetbe. 

~ Az élet nehéz, és sokszor nem látni a rossznak a végét. Néha azt hiszed, az út innen már csak fölfelé vezethet, aztán mégis kiderül, hogy tovább vezet lefelé. Az alagút végén megcsillan a fény, aztán épp oly hirtelen elhalványul. Néha azonban a katasztrófában is van gyógyulás. Néha az ember kap még egy esélyt.~ Leana Jhonson.

http://difficult-story.blogspot.hu/

Epilógus ~

Hát ehhez is elérkeztünk! Az utolsó részhez Jó olvasást kívánnék, itt utoljára! : )

r.

*3 évvel később

A térdem remegett, a kezem izzadt, szívem másodpercenként hármat dobbant. Az üres szobában már csak én ácsorogtam és vártam a kezdés pillanatát. Kezemben a fogadalmamat szorongattam újra és újra és újra átolvasva. Egy mély sóhaj kíséretében próbáltam magamra nyugalmat erőltetni. Megremegett az ajkam, ahogy kieresztettem bent tartott levegőmet.

- Csak lennénk már túl rajta! – morogtam zavartan. Felemeltem a ruhámat és óvatosan leléptem a kis kör alakú emelkedőről. Magam után húzva a ruhát, megálltam az egész alakos tükör előtt. Tekintetemet lassan vezettem fel a tükörben látott számomra szinte idegen önmagamon. Hófehér ruhám a földig ért, hosszú uszálya elterült mögöttem, a magas sarkú cipőm ki sem látszott alóla. Napbarnított bőröm csillogott, ahogy rá esett a napfény. Sminkem tökéletes, szolid, visszafogott. Hajam lágyan omlott szabadon hagyott vállaimra. Szemeim csillogtak, ahogy a tükörből önmagamat vizslattam hiba után kutatva. De nem találtam semmi kivetnivalót és most először az életben, én is úgy gondoltam, hogy gyönyörű vagyok.
- Kész vagy? – dugta be a fejét az ajtón Leana. Lassan fordultam meg, és egy mosolyt erőltetve az arcomra bólintottam.
- Azt hiszem. – belépett a szobába, maga után gondosan becsukta az ajtót, hogy senki ne lásson semmit, majd elém lépett és megfogta a kezemet.
- Gyönyörű vagy! – jelentette ki büszkén végig pillantva rajtam.
- Remélem is. – nevettem fel zavaromban.
- Ne izgulj! – szorított egyet a kezemen biztatásképp. – Minden a lehető legjobban fog sikerülni és tökéletes lesz. Ez a TI nagy napotok. – mosolygott.
- Igen. – bólintottam.
- Tudod… - nézett rám, oldalra biccentett fejjel. – Mindig is tudtam, hogy kettőnk közül te fogod hamarabb beadni a derekadat, és, hagyod, hogy gyűrűt húzzanak az ujjadra.
- Lea. – forgattam meg a szememet.
- Nem, nem. – rázta meg a fejét, ezzel jelezve, hogy várjak még, mert még nem fejezte be. – Ez jó. És én olyan nagyon büszke vagyok rád. Tudom, hogy nem fogod megbánni a döntésedet, és, hogy Ő számodra a tökéletes választás. Csak… még mielőtt elkezdődik ez az egész őrület, szeretnék én, lenni az első, aki sírig tartó boldogságot kíván nektek.
- Köszönjük. – mondtam remegő hangon. – Lea, én… félek. – éreztem, ahogy a szememet egy könnyfátyol fedi be és kezdtem homályosan látni szépen ragyogó arcát.
- Ne aggódj! – simított végig kedvesen arcomon. – Jó helyen vagy!
- Nem Zayn-től. – ráztam meg a fejemet, de közben kigördült egy könnycsepp és végig kúszott az arcomon.
- Akkor? Mitől félsz?
- Én nem tudom. – vontam vállat. – Csak érzem, hogy kívül-belül remegek és kint olyan sok ember van.
- Nem is. – ingatta a fejét.
- Csupán csak háromszáz. – nevettem fel idegesen.
- Lily! – vett egy mély lélegzetet és hónapok óta először, most éreztem úgy, hogy újra egymásra találtunk a hatalmas rengetegben. – Ne aggódj! Minden rendben lesz! Azok az emberek, akik oda kint vannak, most mind nem számítanak! Csak Te vagy és Ő! Senki más! Ők, oda kint, mind jelentéktelenek ezen a napon! Hidd el, minden rendben lesz! Ha kilépsz ezen az ajtón, senki nem fog számítani, csak Zayn, aki az oltár előtt fog várni téged hatalmas mosollyal az arcán. Ne táncolj vissza! – mosolygott könnyes szemekkel.
- Nem fogok. – nevettem fel. – Meg tudom csinálni. – biztattam magam.
- Gyönyörű vagy! – simított végig még egyszer arcomon. – De most már szedd össze magad, mert már csak rád várunk.
- Oké. – suttogtam. – Még egy percet kérek.
- Rendben. – bólintott. – Szólj, ha kész vagy. – ezzel nyomott egy puszit az arcomra és egyedül hagyott. Vettem egy mély lélegzetet, majd hangosan kifújtam.
- Gyerünk Lily! – beszéltem magamhoz, mint egy őrült. De nagyon boldog őrült. Óvatosan a kis asztalhoz léptem és felvettem róla a fehér rózsákból álló virágcsokromat. Magamhoz szorítottam és kezemet a hideg kilincsre simítottam. – Zayn! – suttogtam. És ez az egy szó, olyan sok erőt tudott adni, hogy képes voltam kinyitni az ajtót, és kilépni a koszorús, nyoszolyós lányok szobájába.  – Indulhatunk. – bólintottam magabiztosan. Futólag elkaptam Leana biztató mosolyát. A lányok elindultak, a zene megszólalt és hallottam, ahogy a templomban egyszerre fel áll mindenki és az ajtó felé fordul.
- Végig előtted leszek. Nem lesz semmi probléma. – lépett elém Leana, és kaptam még egy utolsó, lélekerősítő puszit. Bólintottam.
- Menjünk. – léptem apa mellé, aki büszkén nézett rám, majd a kezét nyújtva kivezetett a templomba, a több száz vendég elé. 

Mindenki engem nézett. Én a ruhám alját bámultam, nem mertem felnézni, de éreztem, ahogy a pillantások engem ostromoznak. A szívem vad vágtába kezdett, és nagyon féltem, attól, hogy elesek. Halványan érzékeltem, ahogy apa szorít egyet a kezemen, ezzel próbálva nyugtatni engem, de nem voltam képes reagálni erre a gesztusra. Próbáltam mélyeket lélegezni, helyreállítani szívverésemet, de nem sikerült. És, ekkor úgy döntöttem, hogy hagyom az egészet a francba és csak élvezni akarom. Pillantásomat lassan vezettem fel a templom padlójától Zayn-ig. Hihetetlenül nézett ki, még a lélegzetem is elállt, ahogy megláttam. Fekete szmokingot viselt, fehér inggel és, hogy hozzám hasonlóan fehérben legyen egy apró fehér rózsa volt feltűzve zakója zsebrészébe. Arca most nem volt komoly. Mosolygott, miközben folyamatosan engem figyelt, mindent és mindenkit kizárva körülöttünk. Szemei követték mozgásomat, ahogyan minden egyes lépéssel közelebb kerültem hozzá. De egyszer csak elfogyott a távolság, és ott álltam előtte. Apa megfogta a kezemet, nyomott rá egy csókot, majd könnyes szemekkel Zayn tenyerébe helyezte apró kezemet, amit Zayn elfogadva egy csókkal jutalmazott. Pulzusom a templomtornyát verdeste.

A vendégek leültek, mi pedig a pap felé fordultunk. A szertartás elkezdődött és én ott, Zayn mellett állva, fogva a kezét, már nem féltem. Mert tudtam, hogy jó helyen vagyok, jó ember mellett, és ezt nem veheti el tőlem senki. Most először éreztem úgy, hogy igen. Nekem itt a helyem.
- Zayn Javadd Malik! – fordult Zayn-hez a pap. – Akarod-e hites feleségedül az itt melletted álló Lilian Morgant? Fogadod-e, hogy mellette leszel betegségben, egészségben? Fogadod-e, hogy mellette fogsz állni mindenben? Szeretni és támogatni fogod Őt, egész életetek során, míg a halál el nem választ?
- Igen. Fogadom. – kínzó lassúsággal ejtette ki a szavakat, amelyek megnyitották a szívemhez vezető út kapuit. Ezzel felhúzta ujjamra az egyszerű aranykarika gyűrűt, amibe bele volt gravírozva, hogy Zayn & Lily. A szívem, olyan hatalmasat dobbant, hogy szerintem a templomban mindenki hallotta. Arcomon egy széles mosoly ült, amit nem tudtam eltüntetni és nem is akartam. Mert ez a mosoly Zayn-nek szólt.
- Lilian Morgan! – szólt most hozzám a pap. – Akarod-e hites férjedül az itt melletted álló Zayn Javadd Malik-ot? Fogadod-e, hogy mellette leszel betegségben, egészségben? Fogadod-e, hogy mellette fogsz állni mindenben? Szeretni és támogatni fogod Őt, egész életetek során, míg a halál el nem választ?
- Igen. Fogadom. – feleltem mosolyogva, miközben Zayn ujjára húztam a karikagyűrűt, ami a szerelmünk örök jelképévé vált.
- Kedves egybegyűltek! Hadd mutassam be önöknek, Mr. és Mrs. Malik-ot. – intett két kézzel a pap. – Mr. Malik. Megcsókolhatja a mennyasszonyt! – mondta ünnepélyesen. Ott álltam, és mosolyogva vártam az első hitvesi csókot, amit Mrs. Malik néven kaptam. Zayn lassan hajolt felém, egy csibészes mosoly kíséretében, ami a szája sarkában bújt meg. Pillái alól nézett fel rám, elkápráztatva engem. Beragyogott. Száját gyengéden nyomta ajkaimra, majd nyelvét lassan csúsztatta át az én számba. Csókja méz édes volt, megrészegített és levett a lábamról. A jelenléte teljesen elvarázsolt. Ahogy éreztem a meleg, izmos testét, valamint ahogy a lehelete végigcsiklandozza a bőrömet, ahogy az illata elbódítja az agyamat. Egyszerűen mesebeli érzés volt. Mintha egy tökéletes álomvilágban élnék. Az emberek körülöttünk hangos ujjongásban és tapsviharban törtek ki, de ezt halványan érzékeltem, mert akkor számomra csak is Zayn létezett. Amikor elhúzódott, elpirultam, ahogy a tudatomba szökött, hogy hányan látták első csókunkat, de a több száz vendég felé fordulva észrevettem barátaink könnyesen csillogó szemeit, ahogyan ránk néztek. Zayn oldalán a fiúkat, Niallt, Louist és Liam-et, valamint Harryt és újdonsült barátnőjét. Mellettük állva pedig Leára pillantva, akaratlanul is még nagyobb lett a mosoly az arcomon. Mert Lea mellett az ő párja állt. Derekára simított kézzel állt mellette és nézte ragyogó arcát, ahogyan Lea sírva engem bámult. De nem csak nekem jött ám össze. Mert Leana mellett Justin Bieber díszelgett már vagy másfél éve. Zayn magára vonva figyelmemet, hirtelen maga felé pörgetett, és beleesve karjába egy hanyatt döntött második Mrs. Malik csókban volt részem, ami teljesen elvette a maradék józan eszemet is.
- Készen áll Mrs. Malik? – suttogta a fülembe, miután talpra állított és szorosan maga mellé húzott.
- Még soha életemben nem voltam ennyire kész semmire Mr. Malik. – feleltem fojtott hangon, egy mosoly kíséretében.
- Akkor kezdődhet? – nézett le rám egy fél oldalas mosoly kíséretében, amelyről tudta, hogy nem tudok neki ellen állni.
- Micsoda?
- Az örökkévalóság. Velem. – levegő után kapva kapaszkodtam erős karjába.
- Hisz megfogadtam Mr. Malik. – bólintottam mosolyogva.
- Akkor ezt igennek veszem Mrs. Malik. – nyomott egy gyengéd csókot a számra, majd a kezemet megfogva még közelebb húzott magához.
- Szeretlek. – feleltem az ajkába, miközben visszacsókoltam.  A lépcsőn leérve mindenfelől gratulációk fogadtak minket, rózsaszirmok kíséretében, amik mellettünk értek földet. Mi pedig kéz a kézben, szív a szívben, mosollyal az arcunkon indultunk el az életünk hátralévő útjára.

 the end.

41. Az bizony nagy kár lenne

És az utolsó előtti rész. Már csak 1! Jó olvasást! : )

r.

Zayn sötét szobájában ülve mindenfelől az ő illata áradt felém. Felkúszott a testemen, elborította az agyamat, a torkomat és az orromat. Ha akartam volna sem tudtam volna mást érezni, csak őt. A szívem vadul dobolt, ki akart törni onnan bal fentről. Nem tudtam mire számíthatok tőle, amikor majd meglát, ezért is féltem ettől a meglepetés dologtól. 

Szinte alig történt pár órája, hogy anya a kezembe nyomott egy mappát, ami tele volt Londoni egyetemek prospektusaival, két repülőjeggyel és egy ház kulccsal. Abban a pillanatban, ahogy felfogtam annak a mappának a súlyát, nem telt bele fél óra, már otthon voltam anyával együtt és már csomagoltunk is. Leanat sem kellett sokat győzködni, ahogy hazaért és rájött mit csinálunk már ő is csomagolt. Körülbelül egy óra múlva már a reptéren voltunk és a Londoni gépen ültünk. Ezért soha nem lehetek elég hálás a szüleimnek. Mindig azt nézték, hogy nekem mi a jó, és hogy hogyan tudnának nekem segíteni, hogy még jobb legyen, de most kitettek magukért is, és értem is. Sosem vágytam arra, hogy Londonban éljek, vagy, hogy ide járjak egyetemre, de most, hogy mindez adott a világ összes kincséért sem utasítanám vissza. De nem a kultúra és a hely vonz ennyire. Távolról sem. Hanem ő maga. Zayn Malik. Teste, lelke, szerelme. Leszállva a Londoni gépről, taxit fogva eljutottunk az új házunkig, de levegővételnyi időt sem hagytunk magunknak. Csak kinyitottuk az ajtót, az előszobában leraktuk a cuccainkat és újra taxiba ülve már a fiúk háza felé tartottunk. 

Így kerültünk ide. Ezért ülök most Zayn szobájában, rá várva. A karórámat másodpercenként ellenőrizve számolok vissza a próbájukról. De már csak pár perc és itthon vannak, ha nem ülnek be utána sehova, amit őszintén remélek, mert a pulzusom már így is több mint kétszáz és már alig bírok magammal. A tudat, hogy perceken belül láthatom, érezhetem, ölelhetem olyan dolgokat művel a testemmel, szívemmel és az agyammal, hogy megijedek saját magamtól. A tenyerem izzadt, a szám kiszáradt, a szívem pedig vad vágtában szaladt a végzete felé. Hallottam, ahogy a kulcs megzörren a zárban és Harry és Zayn belép a házba. Nehéz lett volna őket nem hallani, mert elég nagy hanggal voltak. Annyit értettem, hogy veszekednek, de értelmes mondatokat nem igazán tudtam kivenni. És, ekkor csörrent meg a zsebemben a telefonom. Kirántottam a zsebből és tátott szájjal bámultam a képernyőt. Zayn hívott. ~ Úristen most mit csináljak? – ezernyi gondolat szaladt át az agyamon megoldás után kutatva, de nem volt elég időm. A telefon csörgött, Zayn közeledett. Végül felvettem.
- Haló? – szóltam bele rekedt hangon. Nem ismertem magamra.
- Lily. – a telefonon keresztül hallottam, ahogy megkönnyebbülten felsóhajt.
- Mondanom kell valamit. – kezdtem bele, de nem hagyta, hogy folytassam. Félbe szakított.
- Igen. Nekem is. – a bólintását, már csak odaképzeltem.
- Gondolkoztam. – alsó ajkamat rágcsálva gyűrögettem a takarója sarkát.
- Azt hiszem, tudom, hogy min.
- Tudod? – kérdeztem vissza értetlenül. – Te tudod, hogy én… – nem hagyta, hogy végig mondjam, újból közbe vágott.
- Igen. És én is erre jutottam. – hangja feszült volt és fojtott. Nem éppen erre a fogadtatásra számítottam. – És szerintem mindkettőnknek így lesz a legjobb. Te ott vagy, odaát, én meg itt. És ez egy pocsék helyzet, de mit tehetnénk? Azt hittem, hogy meg tudunk birkózni ezzel a helyzettel, de kevésnek bizonyultunk hozzá. Hiányzol és én ezt nem bírom. Inkább ne áltassuk egymást tovább. Neked most a tanulásra kell koncentrálnod, nekem pedig a csapatra, a zenére és a koncertekre. Mindkettő időigényes dolog, főleg, hogy most elkezdődött az őszi fesztivál szezon. Hidd el Lily, rengeteget gondolkoztam már ezen, és… - sietősen beszélt, gyorsan hadart és ez csak akkor fordult vele elő, ha ideges volt, dühös vagy frusztrált. Esetleg mindhárom kombinációja egyszerre. Alig bírtam kivenni a mondanivalója lényegét. Értetlenül ráncoltam a homlokomat.
- Zayn. – kezdtem lassan, felfogva a szavainak súlyát. – Te most szakítani akarsz velem? – kimondva még rosszabbul csengett, mint a fejemben egy kósza gondolatként.
- Lily… - nem hagytam, hogy folytassa. Most én voltam, aki félbeszakította a másikat.
- Az bizony nagy kár lenne. – elmosolyodtam, felálltam az ágyáról és csendben kilopakodtam, miközben a normál hangerőn beszéltem tovább. A nappaliban találtam rá, az ajtófélfának volt dőlve. Szikár, izmos testét egy farmer takarta és egy egyszerű fekete póló. Illata hívogatóan csábítgatott magához. Megálltam a neki háttal lévő folyosón és onnan figyeltem tovább. – Mert, akkor most kárba menne az összes erőfeszítésem. – felnevettem. A telefonban visszhangzott a mondanivalóm, de már nem használtam tovább. Elemeltem a fülemtől. – Már pedig én nem szeretem a kárba ment erőfeszítéseket. Nem szabad pocsékolni. Szeretlek Zayn. És tudom, hogy te is szeretsz engem, úgy, hogy sajnálom, de nem. Nem fogadhatom el ezt az ajánlatot. Bele kell törődnöd, hogy a nyakadon maradok, akár tetszik neked, akár nem. – ahogy meghallotta a hangomat, testtartása megmerevedett, mintha valami viaszbábú állt volna előttem. Láttam, ahogy vesz egy óriási lélegzetet, amit bent tart, majd lassan, nagyon lassan és óvatosan megfordul. Figyeltem, ahogy arcvonásai ellazulnak, ahogy végig pillantott rajtam. Szemei hitetlenkedést tükröztek, ajkai mosolyra húzódtak.
- De, hogy? – értetlenkedett továbbra is.
- Így alakult. – tártam szét a kezeimet. Majd észbe kapva, hogy ott állok tőle másfél méterre, nevetve a hajába túrt és átszelve a köztünk lévő távolságot a karjaiba kapott, megpörgetett és egy olyan csókot kaptam, amit soha nem fogok elfelejteni. Keze az egész testemet bejárta, mintha most fedezte volna fel volna a kezeimet, arcomat, csípőmet, hátamat, derekamat. Nevetve túrtam a hajába és húztam magamhoz még közelebb, kiszorítva a köztünk fennmaradt levegőréteget is.
- El sem hiszem, hogy tényleg itt vagy. – pörgetett meg még egyszer. A nyakába kapaszkodva hangosan nevettem karjaiban. Jólesően szívtam be illatát, mint valami drogot, amit napok óta nem kaptam meg, mert a dílerem eltűnt.
- Pedig de. – válaszoltam mosolyogva, ahogy talpra állított. – Mondtam, hogy érdemes felhívnom az anyámat. – nevetve rákoppintottam az orrára.
- Ezt anyud intézte? – nézett nagy szemekkel.
- Igen. – bólogattam, de azt a rohadt mosoly nem tudtam és nem is akartam letörölni az arcomról.
- Mindegy. – legyintett. Ujjaimra kulcsolta az övéit és a szobájába húzott. Becsukta mögöttünk az ajtót, majd az ágytámlának dőlt és az ölébe húzott.
- Hiányoztál. – morogtam a mellkasába.
- Te is nekem. – beletúrt a hajamba, úgy tartotta ott tovább a kezét, fejemet tartva. És abban a pillanatban madarat lehetett volna fogatni velem. Mert éreztem, hogy jó helyen vagyok, jó térben és jó időben. Végre megtaláltam a boldogságomat, és most már az óceán sem állhat közénk, akármennyire is igyekezett, de nem sikerült neki, nem tudott minket szétválasztani. Nem tudta elérni a célját. Még maga az Ördög sem volt rá képes, hát, akkor mit nekünk egy csepp óceán? Annál azért bátrabbak és okosabbak vagyunk, hogy megijedjünk egy kis víztől és időzónától. De, hogy most újból itt vagyok, már nem aggódok. Nem kell azon aggódnom tovább, hogy vajon mikor fogják lecsapni a kezemről az én Zayn Malik-omat, mert, ha már úgy hozta a sors, hogy mégis ebben az országban vendégeskedem tovább, az Ő társaságában, nem fogom kihagyni az alkalmakat, hogy minden szabad másodpercemet ne vele töltsem el. Így is túl sokáig éltem nélküle. Túl sokáig kellett nélkülöznöm az életemből. Nem akarok még egy másodperc tört tized részét sem nélküle elfecsérelni, mert, ahhoz, túl rövid az élet. Ha másra nem is, de a külön töltött idő megtanított erre. Hogy túl rövid az élet, és, hogy mennyire nagyon és visszavonhatatlanul beleszerettem Zayn-be.
- Szeretlek. – suttogtam a mellkasán feküdve, szívdobogását hallgatva.
- Szeretlek. – ismételte határozottan, az én szívemet megbolondítva.

40. Köszönöm

Ezenkívül még két rész van hátra a végéig.! Jó olvasást! :)

 

r.

Lily szemszöge:

- Anya, ez túl drága. – sütöttem le a szememet, ahogy egy nagy mahagóni asztalt mutatott meg az egyik bútor üzletben.
- Ezt már megbeszéltük! – ennyivel el is intézte a dolgot, és már a pénztár felé tartott.
- Anya, szerintem menjünk el előbb ebédelni. – rohantam utána. – Nézzünk meg több üzletet is, de ma még nem ettem.
- Kitűnő ötlet. – összecsapta a kezét és már az üzletben sem voltunk. Egy csendes és hangulatos, olasz vendéglőbe ültünk le, ahol én spagettit rendeltem, anya meg valami olyan ételt, amit én ki sem bírnék ejteni. – Na, és – állát rátámasztotta összekulcsolt kezeire, úgy nézett rám. – Mondj valamit, Kedvesem. Olyan régen találkoztunk.
- Nincs igazán semmi. – vonogattam a vállamat, de nem mertem a szemébe nézni.
- Milyen volt London?
- London? – erről a szóról, mindig Zayn jut az eszembe, és olyankor nem bírom ki sírás nélkül. – London nagyszerű volt. Imádtam minden egyes pillanatát.
- Ez nagyszerű. – felpillantottam arcára. Lélegzetelállító mosollyal nézett rám. – Lea élvezte?
- Tudod, hogy milyen. – mosolyodtam el én is. – Mindent megnéztünk, amit csak lehetett, még a jelentéktelen helyeket is. Utána pedig élveztük a nyarat. Nélküle nem lett volna az igazi.
- És a koncertek?
- A koncertek? – hangom két oktávval feljebb csúszott, és úgy éreztem valaki fojtogat. Nem meséltem a szüleimnek semmit Zayn-ről és a kapcsolatunkról és egészen mostanáig eszembe sem jutott, hogy be kéne avatnom őket ebbe a dologba.
- Igen. – bólintott anyám. – A koncertek.
- Jó volt. – vontam újból vállat. – Élveztük.
- Ennyi? – felnéztem anya szemeibe, amikből igazi kíváncsiságot olvastam ki. – Elmentetek arra a koncertre, amiről órákat tudtatok beszélni, hogy milyen lesz, mit fogtok csinálni, és csak annyit mondasz róla, hogy élveztétek? Azért, ennél egy kicsit több élménybeszámolóra számítottam.
- Anyu. – sóhajtottam fel. – A koncert nagyon jó volt. Élveztük minden másodpercét. Olyan volt, mint ahogy elképzeltük, ha nem még jobb.
- Melyik koncert volt előbb?
- A One Direction. – akkora gombóccal ejtettem ki a banda nevét, hogy azt hittem elhányom magam.
- És a másik koncert? Justin Bieber-é? Az milyen volt? – a kis vendéglő, hirtelen nagyon zsúfolt lett és úgy éreztem magam, mint aki nem kap levegőt és mindjárt megfullad. Nem akartam ilyen dolgokról beszélni, és hol van ilyenkor Leana, aki tudja kezelni az ilyen helyzeteket? Rossz ötlet volt találkoznom anyámmal.
- Arra a koncertre nem jutottunk el. – morogtam az orrom alatt, lesütve a tekintetemet.
- Hogy-hogy?
- Valami közbe jött.
- Micsoda? – hangja hitetlenkedően csengett. – Nem ő Lea kedvence?
- De. – bólintottam.
- Akkor, hogy lehet, hogy lemaradtatok róla?
- Most mondtam, hogy közbe jött valami. – ismételtem.
- Mi?
- Adódott egy kis probléma. – el akarok tűnni innen.
- Lilian. – ejtette ki a teljes nevemet. – Kérlek. – kinyújtotta a karját és megfogta a kezemet. Elnyomtam a késztetést, hogy elhúzódjak érintése elől. – Ne zárj ki engem az életedből! Kérlek, beszélj hozzám! – felpillantottam könnyes szemeibe.
- Anya. Én… - elakadó lélegzettel néztem továbbra is szemébe.
- Lily… Kérlek. – csak néztem rá és magamban viaskodtam az érzéseimmel, végül pedig kiböktem az igazságot.
- Én… szerelmes vagyok. – sütöttem le a tekintetemet. Nem szólalt meg, nem vágott közbe, nem kérdezősködött csak várta a folytatást, nekem pedig csak ömlöttek ki az ajkaimon a szavak, amik már mázsás súllyal nyomták a szívemet és lelkemet. – Én… nem akartam beleszeretni! Megfejthetetlen volt. Alig beszélt hozzám. Szinte már nem is tudom, hogy hogyan hozott össze minket a sors, mégis úgy emlékszek minden egyes pillanatra, amikor vele voltam, mintha csak tegnap történt volna, hogy a nyakunkba akasztottuk azokat a rohadt V.I.P.  jegyeket és felsétáltunk a backstage-be. Titkai voltak, problémái, amiket meg kellett oldania, és nem kért segítséget senkitől. Én tényleg nem akartam szeretni! Csak a barátja akartam lenni. Fájt látni, hogy magányos és, hogy a problémái ezer tonnával nyomják a vállát. Le akartam venni róla pár súlyt, meg akartam szabadítani a sok tehertől. De nem akartam, hogy szeressem! Mert tudtam, hogy az nagyon fájdalmas lenne. Mindkettőnknek, de inkább nekem. És mégis megtörtént! – hirtelen felkaptam a fejemet és anya smaragdzöld szemeibe bámultam, de nyelvem vadul pörgött tovább. – És Ő ott van! Londonban! Én meg itt! New York-ban! Én nem akartam barátot magamnak, én az egyetemmel akartam foglalkozni, pszichológiát tanulni és élni a magam kis, átlagos életét. Ehelyett mit kaptam? – tártam szét a kezeimet. – Egy világsztárt, aki a világ másik felén van és ott is marad. De, aki szeret engem! Szeret, mert tudom, hogy szeret, de mégis mire menjek vele, ha nem lehetünk együtt? Mindenki azt mondja, Lea, Harry és Ő is, - szándékosan kerülöm a nevét. – hogy minden megoldható, és ezen is túl fogunk jutni, de anya. Mégis hogyan? Még pár mérfölddel meg tudnánk birkózni, de egy egész óceánnal már nem. – ingattam a fejemet, könnyes szemekkel. – Egy egész óceánnal már nem. – suttogtam. – Hiába szeretjük egymást, de mi jutott nekünk? Egy egész nyár után, pár szabad hétvége, amit együtt tölthetnénk? Tényleg. – intettem. – Álmomban sem szántam magamnak jobb életet. Előző életünkben valami hatalmas bűnt követhettünk el, ha most így kell szenvednünk. – elcsöndesedtem és csak néztem ki a fejemből, mintha a válaszok fel lennének írva az egyik falra.
- És, most mit akarsz csinálni? – kérdezte anya mosolyogva.
- Hogy érted? – néztem rá értetlenül.
- Úgy, ahogy mondtam. Mihez fogsz most kezdeni?
- Holnap fogom magam és bemegyek az egyetemre. – sóhajtottam fel.
- Értem. Akkor az-az eshetőség nem is áll fenn, hogy meglátogasd Zayn-t? – mosolya még szélesebb lett, gyönyörű, porcelánszerű arcán.
- Mi? – ráncoltam a homlokomat. – Honnan tudsz te Zayn-ről? És… mégis hogyan? – Nem válaszolt, csak előhúzott a táskájából egy mappát, ami roskadásig tele volt prospektusokkal, a tetején pedig egy fóliában két repülőjegy pihent egy kulcs kíséretében.
- Nézd át őket. – tolta elém az egész mappát. Remegő kezekkel húztam közelebb magamhoz, majd nyitottam szét, és még levegőt is elfelejtettem venni hitetlenkedésemben.
- Anya… - suttogtam elképedve, a lapokat egyenként átnézve. – Köszönöm. – leheltem arcomon csorgó könnyeimmel.