r.
„- Ahj, mit vegyek fel? –
kiabáltam át Leának a szobájába.
- Valami csinost és egyszerűt. – kiabált vissza.
- Kösz, ezzel most sokat segítettél. – morogtam, ahogy a ruhás szekrényem előtt álltam és dúrkáltam a ruháim között. Semmi normálist nem találtam, ami az alkalomhoz illő lett volna. De igazából nem is volt semmilyen alkalom. Az igazság az, hogy csak egy egyszerű találkozóra mentünk Harry-vel és Zayn-nel. Megbeszéltük, hogy átmegyünk hozzájuk, berakunk egy filmet, csinálunk popcornt és eltöltünk együtt egy nyugis délutánt. Nem kellett kiöltözni, ép ez lett volna a lényeg. Én mégis nagy ügyet csináltam a dologból, mert mióta volt alkalmam közelebbről megismerni Zayn-t, valahogy egyre jobban vonzódtam hozzá. Egyáltalán nem olyan, mint, ahogy a sok TV, újság és az egyéb média beállítja. Néha felfedte az én jelenlétemben is az igazi énjét, és nekem muszáj volt megismernem őt. Szinte fizikai és lelki késztetést éreztem erre. Hirtelen egy kéz tolt arrébb a ruháimtól és lépett a szekrényem elé. Leana teljes alakjában bemászott a szekrényembe, előrántott egy egyszerű fekete pólót egy rövidnadrággal és a kezembe nyomta.
- Tessék. – nézett rám mosolyogva. – Ezt vedd fel. Tudod… csak természetesen. – kacsintott, ezzel ott hagyott és visszament a saját szobájába. A kezembe szorongatott ruhadarabokra esett a pillantásom, majd végül kínosan elröhögtem magam. Gyorsan magamra kapkodtam a pólót és a rövidnadrágot, miközben azon gondolkoztam, hogy mi legyen a sminkkel. De az is lehet, hogy csak túlkomplikálom ezt az egész dolgot és nem kellene mást tennem, mint hogy magamat adom. Hiszen… ha most egy olyan Lilyt ismer meg, aki valójában nem is létezik, az nagyobb csalódás lenne mindenki számára, mintha az igazi Lilyt ismerné meg és ő nem tetszene neki. Végül hagytam az egészet a francba és csak szempillaspiráloztam úgy, ahogy szoktam. – Mehetünk? – dugta be a fejét a nyitott szobaajtómon keresztül Lea.
- Igen. – bólintottam, majd felkaptam a táskámat és el is indultunk.
- Valami csinost és egyszerűt. – kiabált vissza.
- Kösz, ezzel most sokat segítettél. – morogtam, ahogy a ruhás szekrényem előtt álltam és dúrkáltam a ruháim között. Semmi normálist nem találtam, ami az alkalomhoz illő lett volna. De igazából nem is volt semmilyen alkalom. Az igazság az, hogy csak egy egyszerű találkozóra mentünk Harry-vel és Zayn-nel. Megbeszéltük, hogy átmegyünk hozzájuk, berakunk egy filmet, csinálunk popcornt és eltöltünk együtt egy nyugis délutánt. Nem kellett kiöltözni, ép ez lett volna a lényeg. Én mégis nagy ügyet csináltam a dologból, mert mióta volt alkalmam közelebbről megismerni Zayn-t, valahogy egyre jobban vonzódtam hozzá. Egyáltalán nem olyan, mint, ahogy a sok TV, újság és az egyéb média beállítja. Néha felfedte az én jelenlétemben is az igazi énjét, és nekem muszáj volt megismernem őt. Szinte fizikai és lelki késztetést éreztem erre. Hirtelen egy kéz tolt arrébb a ruháimtól és lépett a szekrényem elé. Leana teljes alakjában bemászott a szekrényembe, előrántott egy egyszerű fekete pólót egy rövidnadrággal és a kezembe nyomta.
- Tessék. – nézett rám mosolyogva. – Ezt vedd fel. Tudod… csak természetesen. – kacsintott, ezzel ott hagyott és visszament a saját szobájába. A kezembe szorongatott ruhadarabokra esett a pillantásom, majd végül kínosan elröhögtem magam. Gyorsan magamra kapkodtam a pólót és a rövidnadrágot, miközben azon gondolkoztam, hogy mi legyen a sminkkel. De az is lehet, hogy csak túlkomplikálom ezt az egész dolgot és nem kellene mást tennem, mint hogy magamat adom. Hiszen… ha most egy olyan Lilyt ismer meg, aki valójában nem is létezik, az nagyobb csalódás lenne mindenki számára, mintha az igazi Lilyt ismerné meg és ő nem tetszene neki. Végül hagytam az egészet a francba és csak szempillaspiráloztam úgy, ahogy szoktam. – Mehetünk? – dugta be a fejét a nyitott szobaajtómon keresztül Lea.
- Igen. – bólintottam, majd felkaptam a táskámat és el is indultunk.
Szorongva és gyomorgörccsel
küszködve léptem át a srácok küszöbét, ami a házba vezetett és, ami
elképesztően nagy volt, de mégis otthonos.
- Sziasztok. – köszönt Lea, majd Zayn – aki ajtót nyitott – mellett elsuhanva Harry karjaiba vetette magát. Fejcsóválva léptem beljebb.
- Helló. – köszöntem én is. Az előszobában megtorpantam és nem tudtam merre tovább. Lassan, ezzel is időt nyerve, kibújtam a cipőmből és a fal mellé toltam. Zayn addigra kikerült és elindult egy másik szoba fele. Követtem.
- Na, mit fogunk megnézni? – nézett Lea először Zayn-re, majd Harry-re, miközben kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, szorosan a göndörhöz bújva.
- Gondolkozz pasi aggyal. – vágta rá a göndör, majd felnevetett, ahogy meglátta az arckifejezésünket. – Nyugi, még nem kezdjük el. Zayne elfelejtette beszerezni a nasit.
- De csak mert valaki elfelejtett szólni, hogy nem lesz elég két csomag, mert vendégek is jönnek. – vágta rá Zayn.
- Oké, akkor mi legyen? – sóhajtott fel Lea.
- Szerintem, neked mutatnom kell valamit a szobámban, Zayn pedig elugorhatna a boltba. – kezdte el Harry csavargatni Lea egyik szabadon hagyott tincsét.
- És mi lesz Lilyvel? – csapta arrébb a kezét barátnőm.
- Szerintem nyugodtan Zayn gondjaira bízhatjuk. – Harry egy harminckettes mosolyt villantott, majd karon ragadta Leanat és már az emelet felé húzta. ~ Szuper. – gondoltam magamban. Kinek kell egy harmadik fő gyertyatartónak? Felsóhajtottam és lassan vezettem fel a tekintetemet Zayn merev testén. Csokoládé barna szeme dühösen csillogott, ahogy találkozott a pillantásunk.
- Akkor megyünk? – nézett rám felvont szemöldökkel.
- Persze. – préseltem ki magamból egy kisebb mosolyt.
- Sziasztok. – köszönt Lea, majd Zayn – aki ajtót nyitott – mellett elsuhanva Harry karjaiba vetette magát. Fejcsóválva léptem beljebb.
- Helló. – köszöntem én is. Az előszobában megtorpantam és nem tudtam merre tovább. Lassan, ezzel is időt nyerve, kibújtam a cipőmből és a fal mellé toltam. Zayn addigra kikerült és elindult egy másik szoba fele. Követtem.
- Na, mit fogunk megnézni? – nézett Lea először Zayn-re, majd Harry-re, miközben kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, szorosan a göndörhöz bújva.
- Gondolkozz pasi aggyal. – vágta rá a göndör, majd felnevetett, ahogy meglátta az arckifejezésünket. – Nyugi, még nem kezdjük el. Zayne elfelejtette beszerezni a nasit.
- De csak mert valaki elfelejtett szólni, hogy nem lesz elég két csomag, mert vendégek is jönnek. – vágta rá Zayn.
- Oké, akkor mi legyen? – sóhajtott fel Lea.
- Szerintem, neked mutatnom kell valamit a szobámban, Zayn pedig elugorhatna a boltba. – kezdte el Harry csavargatni Lea egyik szabadon hagyott tincsét.
- És mi lesz Lilyvel? – csapta arrébb a kezét barátnőm.
- Szerintem nyugodtan Zayn gondjaira bízhatjuk. – Harry egy harminckettes mosolyt villantott, majd karon ragadta Leanat és már az emelet felé húzta. ~ Szuper. – gondoltam magamban. Kinek kell egy harmadik fő gyertyatartónak? Felsóhajtottam és lassan vezettem fel a tekintetemet Zayn merev testén. Csokoládé barna szeme dühösen csillogott, ahogy találkozott a pillantásunk.
- Akkor megyünk? – nézett rám felvont szemöldökkel.
- Persze. – préseltem ki magamból egy kisebb mosolyt.
Az út csendben telt. A rádió
halkan duruzsolt a háttérben, az ég pedig teljesen szürke volt. Mintha
bármelyik pillanatban leszakadhatna az eső. Londonban az időjárás szeszélyes.
Sosem tudhatod milyen idő lesz, nem tudsz felkészülni semmire. Homlokomat
ráncolva néztem fel az égre, ahogy kiszálltam a kocsiból és egy hatalmasat
dörgött. Zayn-nel nem egyszerű vásárolni. És még enyhén fogalmaztam. Hiába volt
rajta sapka, napszemüveg – a sötét ellenére – még így is felismerték és jó
páran leszólították. Fáradt sóhaj kíséretében biccentettem neki a fejemmel az
egyik irányba, hogy arra leszek, ő meg csak bólintott és fáradhatatlanul
osztogatta az autogramokat. A kocsit magam előtt tolva nézegettem a polcokat,
miközben azon vacilláltam, hogy édeset vagy sósat ennék. Én inkább azt az elvet
vallom, hogy jobb az édes, de a többiek biztos sósat is szeretnének. Ezért
mindenfélét dobtam a bevásárlókocsiba. Leának két snickerset, magamnak pár
darab csokit, kólát is szereztem az egyik polcról, aztán áttértem a sóshoz,
amikor Zayn rám talált. Épp két csomag chips között érveltem, amikor mindkettőt
kivette a kezemből és beledobta őket a kocsiba. Értetlenül bámultam rá, de ő
csak megvonta a vállát.
- Minek ennyi csoki? – húzta fel a szemöldökét, miközben furán nézett rám.
- Édes szájú vagyok. – vonogattam a vállam, majd hogy eltereljem a figyelmemet levettem még pár chipset a polcról.
- Aha, na de öt tábla? – nevetett fel.
- Nem mindet magamnak vettem. – forgattam meg a szememet és a kocsit arrébb tolva a pénztár felé indultam.
- Jól van, na. – ért utol másodpercek alatt. Beálltam az egyik sorba és mereven bámultam magam elé. – Nem úgy gondoltam. – lökött meg a vállával. Rá kaptam a tekintetemet. – Tényleg. – mosolyodott el édesen. A szívem egy hatalmasat dobbant, és türtőztetnem kellett magamat, hogy ne mosolyogjak vissza rá. Csak megráztam a fejemet és fizettem. Kilépve az üzletből egymásba ütközve álltunk meg.
- Hát… - sóhajtottam fel. – Ez szakad. – állapítottam meg a láthatót. Zayn bólintott.
- Futás? – pillantott rám egy harminckettes mosoly kíséretében.
- Futás – nevettem fel. A szatyrokat magamhoz szorítva rohantunk el a kocsiig, amit villámsebességgel nyitottunk ki és ültünk be, de így is teljesen eláztunk.
- Még megúsztuk. – vont vállat Zayn, de csak ironizált. Hajából és ruhájából csöpögött a víz, és én sem festhettem sokkal jobban. Pólója teljesen rátapadt kidolgozott felsőtestére, a vízcseppek lassan kúsztak végig izmos testén. Elfojtva egy mély sóhajtást elkaptam róla a pillantásomat és bólogattam. Bekapcsolta a fűtést és a rádiót is, majd bekötöttük magunkat és indított. – Na, és. – próbált beszélgetést kezdeményezni. – Hogy tetszik London? – furán néztem rá.
- Öö… így másfél hónap után, jó.
- Mindent megnéztetek? – egy pillanatra rám nézett, majd vissza az útra.
- Harry egy csomó helyre elvitt minket, megmutatott pár nevezetességet, úgy, hogy azt hiszem, igen. – bólintottam bizonytalanul. Izmai megfeszültek a kormányon, hallottam, hogy egy mély lélegzetet vesz.
- Az jó. – préselt ki magából egy mosolyt.
- Ühüm. – bólogattam zavaromban. A kocsi megállt, Zayn elfordította a kulcsot és fejét a támlának vetette.
- Remélem vettél elég kaját. – sóhajtott.
- Mi? Miért? – néztem rá értetlenül.
- Mert egy jó darabig biztos, itt fogunk ülni. – nevetett fel, majd egyenesen előre mutatott. Amerre csak elláttam autókat láttam, dudáltak, piros volt minden lámpa és mi a forgalmi dugó kellős közepén ültünk.
- Hát ez remek. – fújtattam. – Még telefont sem hoztam. – mondtam beletörődően, arra utalva, hogy még csak szólni sem tudunk Harry-nek és Leának.
- Én sem.
- De hát ott van a kezedben. – mutattam az ujjai közt forgatott mobilra.
- Reménytelen. – felém mutatta a kijelzőt. Tisztán és láthatóan az állt rajta, hogy „PERRIE” meg vagy még negyven valahány nem fogadott hívás, és nem tudom hány olvasatlan SMS.
- Miért nem veszed fel? – kérdeztem csendesebben, mert Perrie nevét meglátva a kijelzőn a szomorúság a hatalmába kerített és nem eresztett.
- Nem akarom. – felelte lehunyt szemekkel.
- Felvegyem? – kérdeztem egy másodperc törtrésze alatt, de ahogy kimondtam már meg is bántam.
- Mi? – azonnal kipattant a szeme és elképedve nézett rám. – És mit mondanál neki? – nevetett fel édesen.
- Bízd ide. – húztam ki magam. – Pszichológiát tanulok. – legyintettem. – Tudom kezelni a helyzeteket.
- Biztos? – nézett rám kétkedően.
- Na. – forgattam meg a szemeimet. –Bízz már egy kicsit bennem! – ezzel kikaptam a telefont, felhúztam a képernyőt és felvettem. Lassan emeltem a fülemhez a telefont és mosolyogva beleszóltam. Meg se vártam, hogy Perrie el tudja kezdeni a mondanivalóját, már mondtam is az enyémet. – Lily Morgan vagyok! Zayn Malik személyi asszisztense! Zayn jelenleg nem ér rá! Kíván hagyni valamilyen üzenetet a számára? – hangom tárgyilagos volt és tökéletesen alakítottam.
- Hogy mi? – Perrie hangja a vonal túloldalán igen magasra csúszott, és nem győzött levegőért kapkodni.
- Hölgyem! – sóhajtottam, mint aki a mai nap már elég sok beszélgetésen túl esett – Ha nem kíván beleszólni, akkor le fogom tenni! Tehát megkérdezem még egyszer. Kíván üzenetet hagyni Zayn-nek?
- Igen! – ocsúdott fel a döbbenetből. – Mondja meg neki, hogy Perrie kereste és, hogy jó lenne, ha végre venné a fáradtságot és megbeszélnénk a kapcsolatunkat.
- Rendben. – bólintottam mintha látná.
- Ja, és azt is megmondaná neki, hogy hiányzik nekem? Nagyon.
- Persze. – egy mosolyt festettem az arcomra, már épp elköszöntem volna, amikor újra megszólalt.
- És… Lily ugye?
- Igen
- Szerinted… vagyis nem tudom, hogy te mióta dolgozol neki, és nem tudom, hogy milyen kapcsolatban állsz vele, de szóval… véletlenül nem tudod, hogy én esetleg, hiányzom-e neki? – hangja kétségbeesetten csengett. Tényleg nagyon hiányozhat neki. Lenyeltem a gombócot a torkomban és egy fél pillanatra Zayn-re néztem, aki engem bámult felhúzott szemöldökkel, és várta a válaszomat. Nem tudom, hogy hallotta-e a beszélgetést, de várta, hogy mit fogok mondani.
- Hölgyem… Perrie. – míg beszéltem, folyamatosan Zayn szemébe néztem. – Én nem dolgozok neki olyan régen. Két hete. És nem olyan a viszonyunk, hogy Zayn megosszon velem ilyen információkat.
- Akkor legalább csak azt mondd, meg, hogy te mit látsz rajta. És kérlek, ne hazudj! – felsóhajtva hátra döntöttem a fejemet a támlának és tekintetemmel végig követtem Zayn alakját.
- Hogy mit látok rajta? – kérdeztem vissza egy kis időt nyerve. – Most épp egy mikrofon mögött áll. Énekel. És azt látom rajta, hogy boldog. A szája szélében egy kis mosoly bujkál, érzi és élvezi a ritmust. Nézd Perrie. Én igazán nem tudom, hogy mi van köztetek vagy mi nincs, de nincs benne a munkaköri leírásomban, hogy bármilyen információt is kiszolgáltassak Zayn-ről, ha csak ő maga nem adott rá engedélyt. Úgy, hogy sajnálom, de nem tudok segíteni. Kíván ennél többet üzenni? – a monológom végére visszaváltottam hivatalos hangnemre.
- Nem. – suttogta elhaló hangon. – Ennyi lenne. Ne haragudj a zavarásért. – elemeltem a fülemtől a telefont és kinyomtam.
- Hű! – nézett rám csodálkozva.
- Azt üzeni, hogy hiányzol neki nagyon és beszélni akar veled a kapcsolatotokról.
- Nem hittem volna, hogy meg tudod csinálni. – figyelmen kívül hagyta az előző mondatomat és még mindig csodálkozva nézett.
- Mondtam. – mosolyogva, majd felé nyújtottam a telefont. De még nem volt a kezében, mikor elengedtem, ezért beesett a két ülés közé. Egyszerre hajoltunk utána.
- Bocsi. – mondta, amikor összeütközött a kezünk. Ő az egyik végét fogta a telefonnak én meg a másikat és egyszerre akartunk kiegyenesedni. Felpillantottam csodás arcára, tekintetemet mélyen az övébe fúrtam. Csokoládébarna szeme csillogott, ahogy rám nézett. Elakadt lélegzettel még nyelni sem bírtam. Illata megcsapta orromat és teljesen eltelített. Az édes keveredett egy kis esőillattal. Részegítő volt. Arcunk pár centire volt egymásétól és én csak vártam. Nem akartam elrontani a pillanatot, nem akartam, hogy megtörjön a varázs. És, akkor olyat tett, amivel megváltoztatta az egész életemet. Keze gyengéden csúszott fel karomon, egészen nyakamig, ahol megállapodott, pár másodpercig hüvelykujja cirógatott, majd egy kissé határozott mozdulattal megfogott és közelebb húzott magához. Puha ajkai enyémre nyomódtak, szemem abban a pillanatban csukódott le és, ha akartam volna se tudtam volna ellenállni. Ajkaim elnyíltak és befogadták Zayn követelőző nyelvét, ami olyan édesen csókolt, mintha ki akarta volna belőlem csókolni az összes levegőt és életerőt. Nyögve csókoltam vissza. Kezeim nyakára simultak, közelebb préselődtem hozzá.” – a régi film vetítését a kezemben lévő telefon rezgése szakította meg. A kijelzőn Zayn neve és mosolygós arca villogott. Lassan nyomtam le a fogadást és emeltem a fülemhez.
- Igen? – szóltam bele rekedt hangon.
- Minek ennyi csoki? – húzta fel a szemöldökét, miközben furán nézett rám.
- Édes szájú vagyok. – vonogattam a vállam, majd hogy eltereljem a figyelmemet levettem még pár chipset a polcról.
- Aha, na de öt tábla? – nevetett fel.
- Nem mindet magamnak vettem. – forgattam meg a szememet és a kocsit arrébb tolva a pénztár felé indultam.
- Jól van, na. – ért utol másodpercek alatt. Beálltam az egyik sorba és mereven bámultam magam elé. – Nem úgy gondoltam. – lökött meg a vállával. Rá kaptam a tekintetemet. – Tényleg. – mosolyodott el édesen. A szívem egy hatalmasat dobbant, és türtőztetnem kellett magamat, hogy ne mosolyogjak vissza rá. Csak megráztam a fejemet és fizettem. Kilépve az üzletből egymásba ütközve álltunk meg.
- Hát… - sóhajtottam fel. – Ez szakad. – állapítottam meg a láthatót. Zayn bólintott.
- Futás? – pillantott rám egy harminckettes mosoly kíséretében.
- Futás – nevettem fel. A szatyrokat magamhoz szorítva rohantunk el a kocsiig, amit villámsebességgel nyitottunk ki és ültünk be, de így is teljesen eláztunk.
- Még megúsztuk. – vont vállat Zayn, de csak ironizált. Hajából és ruhájából csöpögött a víz, és én sem festhettem sokkal jobban. Pólója teljesen rátapadt kidolgozott felsőtestére, a vízcseppek lassan kúsztak végig izmos testén. Elfojtva egy mély sóhajtást elkaptam róla a pillantásomat és bólogattam. Bekapcsolta a fűtést és a rádiót is, majd bekötöttük magunkat és indított. – Na, és. – próbált beszélgetést kezdeményezni. – Hogy tetszik London? – furán néztem rá.
- Öö… így másfél hónap után, jó.
- Mindent megnéztetek? – egy pillanatra rám nézett, majd vissza az útra.
- Harry egy csomó helyre elvitt minket, megmutatott pár nevezetességet, úgy, hogy azt hiszem, igen. – bólintottam bizonytalanul. Izmai megfeszültek a kormányon, hallottam, hogy egy mély lélegzetet vesz.
- Az jó. – préselt ki magából egy mosolyt.
- Ühüm. – bólogattam zavaromban. A kocsi megállt, Zayn elfordította a kulcsot és fejét a támlának vetette.
- Remélem vettél elég kaját. – sóhajtott.
- Mi? Miért? – néztem rá értetlenül.
- Mert egy jó darabig biztos, itt fogunk ülni. – nevetett fel, majd egyenesen előre mutatott. Amerre csak elláttam autókat láttam, dudáltak, piros volt minden lámpa és mi a forgalmi dugó kellős közepén ültünk.
- Hát ez remek. – fújtattam. – Még telefont sem hoztam. – mondtam beletörődően, arra utalva, hogy még csak szólni sem tudunk Harry-nek és Leának.
- Én sem.
- De hát ott van a kezedben. – mutattam az ujjai közt forgatott mobilra.
- Reménytelen. – felém mutatta a kijelzőt. Tisztán és láthatóan az állt rajta, hogy „PERRIE” meg vagy még negyven valahány nem fogadott hívás, és nem tudom hány olvasatlan SMS.
- Miért nem veszed fel? – kérdeztem csendesebben, mert Perrie nevét meglátva a kijelzőn a szomorúság a hatalmába kerített és nem eresztett.
- Nem akarom. – felelte lehunyt szemekkel.
- Felvegyem? – kérdeztem egy másodperc törtrésze alatt, de ahogy kimondtam már meg is bántam.
- Mi? – azonnal kipattant a szeme és elképedve nézett rám. – És mit mondanál neki? – nevetett fel édesen.
- Bízd ide. – húztam ki magam. – Pszichológiát tanulok. – legyintettem. – Tudom kezelni a helyzeteket.
- Biztos? – nézett rám kétkedően.
- Na. – forgattam meg a szemeimet. –Bízz már egy kicsit bennem! – ezzel kikaptam a telefont, felhúztam a képernyőt és felvettem. Lassan emeltem a fülemhez a telefont és mosolyogva beleszóltam. Meg se vártam, hogy Perrie el tudja kezdeni a mondanivalóját, már mondtam is az enyémet. – Lily Morgan vagyok! Zayn Malik személyi asszisztense! Zayn jelenleg nem ér rá! Kíván hagyni valamilyen üzenetet a számára? – hangom tárgyilagos volt és tökéletesen alakítottam.
- Hogy mi? – Perrie hangja a vonal túloldalán igen magasra csúszott, és nem győzött levegőért kapkodni.
- Hölgyem! – sóhajtottam, mint aki a mai nap már elég sok beszélgetésen túl esett – Ha nem kíván beleszólni, akkor le fogom tenni! Tehát megkérdezem még egyszer. Kíván üzenetet hagyni Zayn-nek?
- Igen! – ocsúdott fel a döbbenetből. – Mondja meg neki, hogy Perrie kereste és, hogy jó lenne, ha végre venné a fáradtságot és megbeszélnénk a kapcsolatunkat.
- Rendben. – bólintottam mintha látná.
- Ja, és azt is megmondaná neki, hogy hiányzik nekem? Nagyon.
- Persze. – egy mosolyt festettem az arcomra, már épp elköszöntem volna, amikor újra megszólalt.
- És… Lily ugye?
- Igen
- Szerinted… vagyis nem tudom, hogy te mióta dolgozol neki, és nem tudom, hogy milyen kapcsolatban állsz vele, de szóval… véletlenül nem tudod, hogy én esetleg, hiányzom-e neki? – hangja kétségbeesetten csengett. Tényleg nagyon hiányozhat neki. Lenyeltem a gombócot a torkomban és egy fél pillanatra Zayn-re néztem, aki engem bámult felhúzott szemöldökkel, és várta a válaszomat. Nem tudom, hogy hallotta-e a beszélgetést, de várta, hogy mit fogok mondani.
- Hölgyem… Perrie. – míg beszéltem, folyamatosan Zayn szemébe néztem. – Én nem dolgozok neki olyan régen. Két hete. És nem olyan a viszonyunk, hogy Zayn megosszon velem ilyen információkat.
- Akkor legalább csak azt mondd, meg, hogy te mit látsz rajta. És kérlek, ne hazudj! – felsóhajtva hátra döntöttem a fejemet a támlának és tekintetemmel végig követtem Zayn alakját.
- Hogy mit látok rajta? – kérdeztem vissza egy kis időt nyerve. – Most épp egy mikrofon mögött áll. Énekel. És azt látom rajta, hogy boldog. A szája szélében egy kis mosoly bujkál, érzi és élvezi a ritmust. Nézd Perrie. Én igazán nem tudom, hogy mi van köztetek vagy mi nincs, de nincs benne a munkaköri leírásomban, hogy bármilyen információt is kiszolgáltassak Zayn-ről, ha csak ő maga nem adott rá engedélyt. Úgy, hogy sajnálom, de nem tudok segíteni. Kíván ennél többet üzenni? – a monológom végére visszaváltottam hivatalos hangnemre.
- Nem. – suttogta elhaló hangon. – Ennyi lenne. Ne haragudj a zavarásért. – elemeltem a fülemtől a telefont és kinyomtam.
- Hű! – nézett rám csodálkozva.
- Azt üzeni, hogy hiányzol neki nagyon és beszélni akar veled a kapcsolatotokról.
- Nem hittem volna, hogy meg tudod csinálni. – figyelmen kívül hagyta az előző mondatomat és még mindig csodálkozva nézett.
- Mondtam. – mosolyogva, majd felé nyújtottam a telefont. De még nem volt a kezében, mikor elengedtem, ezért beesett a két ülés közé. Egyszerre hajoltunk utána.
- Bocsi. – mondta, amikor összeütközött a kezünk. Ő az egyik végét fogta a telefonnak én meg a másikat és egyszerre akartunk kiegyenesedni. Felpillantottam csodás arcára, tekintetemet mélyen az övébe fúrtam. Csokoládébarna szeme csillogott, ahogy rám nézett. Elakadt lélegzettel még nyelni sem bírtam. Illata megcsapta orromat és teljesen eltelített. Az édes keveredett egy kis esőillattal. Részegítő volt. Arcunk pár centire volt egymásétól és én csak vártam. Nem akartam elrontani a pillanatot, nem akartam, hogy megtörjön a varázs. És, akkor olyat tett, amivel megváltoztatta az egész életemet. Keze gyengéden csúszott fel karomon, egészen nyakamig, ahol megállapodott, pár másodpercig hüvelykujja cirógatott, majd egy kissé határozott mozdulattal megfogott és közelebb húzott magához. Puha ajkai enyémre nyomódtak, szemem abban a pillanatban csukódott le és, ha akartam volna se tudtam volna ellenállni. Ajkaim elnyíltak és befogadták Zayn követelőző nyelvét, ami olyan édesen csókolt, mintha ki akarta volna belőlem csókolni az összes levegőt és életerőt. Nyögve csókoltam vissza. Kezeim nyakára simultak, közelebb préselődtem hozzá.” – a régi film vetítését a kezemben lévő telefon rezgése szakította meg. A kijelzőn Zayn neve és mosolygós arca villogott. Lassan nyomtam le a fogadást és emeltem a fülemhez.
- Igen? – szóltam bele rekedt hangon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése