Ezenkívül még két rész van hátra a végéig.! Jó olvasást! :)
r.
Lily
szemszöge:
- Anya,
ez túl drága. – sütöttem le a szememet, ahogy egy nagy mahagóni asztalt
mutatott meg az egyik bútor üzletben.
- Ezt már megbeszéltük! – ennyivel el is intézte a dolgot, és már a pénztár felé tartott.
- Anya, szerintem menjünk el előbb ebédelni. – rohantam utána. – Nézzünk meg több üzletet is, de ma még nem ettem.
- Kitűnő ötlet. – összecsapta a kezét és már az üzletben sem voltunk. Egy csendes és hangulatos, olasz vendéglőbe ültünk le, ahol én spagettit rendeltem, anya meg valami olyan ételt, amit én ki sem bírnék ejteni. – Na, és – állát rátámasztotta összekulcsolt kezeire, úgy nézett rám. – Mondj valamit, Kedvesem. Olyan régen találkoztunk.
- Nincs igazán semmi. – vonogattam a vállamat, de nem mertem a szemébe nézni.
- Milyen volt London?
- London? – erről a szóról, mindig Zayn jut az eszembe, és olyankor nem bírom ki sírás nélkül. – London nagyszerű volt. Imádtam minden egyes pillanatát.
- Ez nagyszerű. – felpillantottam arcára. Lélegzetelállító mosollyal nézett rám. – Lea élvezte?
- Tudod, hogy milyen. – mosolyodtam el én is. – Mindent megnéztünk, amit csak lehetett, még a jelentéktelen helyeket is. Utána pedig élveztük a nyarat. Nélküle nem lett volna az igazi.
- És a koncertek?
- A koncertek? – hangom két oktávval feljebb csúszott, és úgy éreztem valaki fojtogat. Nem meséltem a szüleimnek semmit Zayn-ről és a kapcsolatunkról és egészen mostanáig eszembe sem jutott, hogy be kéne avatnom őket ebbe a dologba.
- Igen. – bólintott anyám. – A koncertek.
- Jó volt. – vontam újból vállat. – Élveztük.
- Ennyi? – felnéztem anya szemeibe, amikből igazi kíváncsiságot olvastam ki. – Elmentetek arra a koncertre, amiről órákat tudtatok beszélni, hogy milyen lesz, mit fogtok csinálni, és csak annyit mondasz róla, hogy élveztétek? Azért, ennél egy kicsit több élménybeszámolóra számítottam.
- Anyu. – sóhajtottam fel. – A koncert nagyon jó volt. Élveztük minden másodpercét. Olyan volt, mint ahogy elképzeltük, ha nem még jobb.
- Melyik koncert volt előbb?
- A One Direction. – akkora gombóccal ejtettem ki a banda nevét, hogy azt hittem elhányom magam.
- És a másik koncert? Justin Bieber-é? Az milyen volt? – a kis vendéglő, hirtelen nagyon zsúfolt lett és úgy éreztem magam, mint aki nem kap levegőt és mindjárt megfullad. Nem akartam ilyen dolgokról beszélni, és hol van ilyenkor Leana, aki tudja kezelni az ilyen helyzeteket? Rossz ötlet volt találkoznom anyámmal.
- Arra a koncertre nem jutottunk el. – morogtam az orrom alatt, lesütve a tekintetemet.
- Hogy-hogy?
- Valami közbe jött.
- Micsoda? – hangja hitetlenkedően csengett. – Nem ő Lea kedvence?
- De. – bólintottam.
- Akkor, hogy lehet, hogy lemaradtatok róla?
- Most mondtam, hogy közbe jött valami. – ismételtem.
- Mi?
- Adódott egy kis probléma. – el akarok tűnni innen.
- Lilian. – ejtette ki a teljes nevemet. – Kérlek. – kinyújtotta a karját és megfogta a kezemet. Elnyomtam a késztetést, hogy elhúzódjak érintése elől. – Ne zárj ki engem az életedből! Kérlek, beszélj hozzám! – felpillantottam könnyes szemeibe.
- Anya. Én… - elakadó lélegzettel néztem továbbra is szemébe.
- Lily… Kérlek. – csak néztem rá és magamban viaskodtam az érzéseimmel, végül pedig kiböktem az igazságot.
- Én… szerelmes vagyok. – sütöttem le a tekintetemet. Nem szólalt meg, nem vágott közbe, nem kérdezősködött csak várta a folytatást, nekem pedig csak ömlöttek ki az ajkaimon a szavak, amik már mázsás súllyal nyomták a szívemet és lelkemet. – Én… nem akartam beleszeretni! Megfejthetetlen volt. Alig beszélt hozzám. Szinte már nem is tudom, hogy hogyan hozott össze minket a sors, mégis úgy emlékszek minden egyes pillanatra, amikor vele voltam, mintha csak tegnap történt volna, hogy a nyakunkba akasztottuk azokat a rohadt V.I.P. jegyeket és felsétáltunk a backstage-be. Titkai voltak, problémái, amiket meg kellett oldania, és nem kért segítséget senkitől. Én tényleg nem akartam szeretni! Csak a barátja akartam lenni. Fájt látni, hogy magányos és, hogy a problémái ezer tonnával nyomják a vállát. Le akartam venni róla pár súlyt, meg akartam szabadítani a sok tehertől. De nem akartam, hogy szeressem! Mert tudtam, hogy az nagyon fájdalmas lenne. Mindkettőnknek, de inkább nekem. És mégis megtörtént! – hirtelen felkaptam a fejemet és anya smaragdzöld szemeibe bámultam, de nyelvem vadul pörgött tovább. – És Ő ott van! Londonban! Én meg itt! New York-ban! Én nem akartam barátot magamnak, én az egyetemmel akartam foglalkozni, pszichológiát tanulni és élni a magam kis, átlagos életét. Ehelyett mit kaptam? – tártam szét a kezeimet. – Egy világsztárt, aki a világ másik felén van és ott is marad. De, aki szeret engem! Szeret, mert tudom, hogy szeret, de mégis mire menjek vele, ha nem lehetünk együtt? Mindenki azt mondja, Lea, Harry és Ő is, - szándékosan kerülöm a nevét. – hogy minden megoldható, és ezen is túl fogunk jutni, de anya. Mégis hogyan? Még pár mérfölddel meg tudnánk birkózni, de egy egész óceánnal már nem. – ingattam a fejemet, könnyes szemekkel. – Egy egész óceánnal már nem. – suttogtam. – Hiába szeretjük egymást, de mi jutott nekünk? Egy egész nyár után, pár szabad hétvége, amit együtt tölthetnénk? Tényleg. – intettem. – Álmomban sem szántam magamnak jobb életet. Előző életünkben valami hatalmas bűnt követhettünk el, ha most így kell szenvednünk. – elcsöndesedtem és csak néztem ki a fejemből, mintha a válaszok fel lennének írva az egyik falra.
- És, most mit akarsz csinálni? – kérdezte anya mosolyogva.
- Hogy érted? – néztem rá értetlenül.
- Úgy, ahogy mondtam. Mihez fogsz most kezdeni?
- Holnap fogom magam és bemegyek az egyetemre. – sóhajtottam fel.
- Értem. Akkor az-az eshetőség nem is áll fenn, hogy meglátogasd Zayn-t? – mosolya még szélesebb lett, gyönyörű, porcelánszerű arcán.
- Mi? – ráncoltam a homlokomat. – Honnan tudsz te Zayn-ről? És… mégis hogyan? – Nem válaszolt, csak előhúzott a táskájából egy mappát, ami roskadásig tele volt prospektusokkal, a tetején pedig egy fóliában két repülőjegy pihent egy kulcs kíséretében.
- Nézd át őket. – tolta elém az egész mappát. Remegő kezekkel húztam közelebb magamhoz, majd nyitottam szét, és még levegőt is elfelejtettem venni hitetlenkedésemben.
- Anya… - suttogtam elképedve, a lapokat egyenként átnézve. – Köszönöm. – leheltem arcomon csorgó könnyeimmel.
- Ezt már megbeszéltük! – ennyivel el is intézte a dolgot, és már a pénztár felé tartott.
- Anya, szerintem menjünk el előbb ebédelni. – rohantam utána. – Nézzünk meg több üzletet is, de ma még nem ettem.
- Kitűnő ötlet. – összecsapta a kezét és már az üzletben sem voltunk. Egy csendes és hangulatos, olasz vendéglőbe ültünk le, ahol én spagettit rendeltem, anya meg valami olyan ételt, amit én ki sem bírnék ejteni. – Na, és – állát rátámasztotta összekulcsolt kezeire, úgy nézett rám. – Mondj valamit, Kedvesem. Olyan régen találkoztunk.
- Nincs igazán semmi. – vonogattam a vállamat, de nem mertem a szemébe nézni.
- Milyen volt London?
- London? – erről a szóról, mindig Zayn jut az eszembe, és olyankor nem bírom ki sírás nélkül. – London nagyszerű volt. Imádtam minden egyes pillanatát.
- Ez nagyszerű. – felpillantottam arcára. Lélegzetelállító mosollyal nézett rám. – Lea élvezte?
- Tudod, hogy milyen. – mosolyodtam el én is. – Mindent megnéztünk, amit csak lehetett, még a jelentéktelen helyeket is. Utána pedig élveztük a nyarat. Nélküle nem lett volna az igazi.
- És a koncertek?
- A koncertek? – hangom két oktávval feljebb csúszott, és úgy éreztem valaki fojtogat. Nem meséltem a szüleimnek semmit Zayn-ről és a kapcsolatunkról és egészen mostanáig eszembe sem jutott, hogy be kéne avatnom őket ebbe a dologba.
- Igen. – bólintott anyám. – A koncertek.
- Jó volt. – vontam újból vállat. – Élveztük.
- Ennyi? – felnéztem anya szemeibe, amikből igazi kíváncsiságot olvastam ki. – Elmentetek arra a koncertre, amiről órákat tudtatok beszélni, hogy milyen lesz, mit fogtok csinálni, és csak annyit mondasz róla, hogy élveztétek? Azért, ennél egy kicsit több élménybeszámolóra számítottam.
- Anyu. – sóhajtottam fel. – A koncert nagyon jó volt. Élveztük minden másodpercét. Olyan volt, mint ahogy elképzeltük, ha nem még jobb.
- Melyik koncert volt előbb?
- A One Direction. – akkora gombóccal ejtettem ki a banda nevét, hogy azt hittem elhányom magam.
- És a másik koncert? Justin Bieber-é? Az milyen volt? – a kis vendéglő, hirtelen nagyon zsúfolt lett és úgy éreztem magam, mint aki nem kap levegőt és mindjárt megfullad. Nem akartam ilyen dolgokról beszélni, és hol van ilyenkor Leana, aki tudja kezelni az ilyen helyzeteket? Rossz ötlet volt találkoznom anyámmal.
- Arra a koncertre nem jutottunk el. – morogtam az orrom alatt, lesütve a tekintetemet.
- Hogy-hogy?
- Valami közbe jött.
- Micsoda? – hangja hitetlenkedően csengett. – Nem ő Lea kedvence?
- De. – bólintottam.
- Akkor, hogy lehet, hogy lemaradtatok róla?
- Most mondtam, hogy közbe jött valami. – ismételtem.
- Mi?
- Adódott egy kis probléma. – el akarok tűnni innen.
- Lilian. – ejtette ki a teljes nevemet. – Kérlek. – kinyújtotta a karját és megfogta a kezemet. Elnyomtam a késztetést, hogy elhúzódjak érintése elől. – Ne zárj ki engem az életedből! Kérlek, beszélj hozzám! – felpillantottam könnyes szemeibe.
- Anya. Én… - elakadó lélegzettel néztem továbbra is szemébe.
- Lily… Kérlek. – csak néztem rá és magamban viaskodtam az érzéseimmel, végül pedig kiböktem az igazságot.
- Én… szerelmes vagyok. – sütöttem le a tekintetemet. Nem szólalt meg, nem vágott közbe, nem kérdezősködött csak várta a folytatást, nekem pedig csak ömlöttek ki az ajkaimon a szavak, amik már mázsás súllyal nyomták a szívemet és lelkemet. – Én… nem akartam beleszeretni! Megfejthetetlen volt. Alig beszélt hozzám. Szinte már nem is tudom, hogy hogyan hozott össze minket a sors, mégis úgy emlékszek minden egyes pillanatra, amikor vele voltam, mintha csak tegnap történt volna, hogy a nyakunkba akasztottuk azokat a rohadt V.I.P. jegyeket és felsétáltunk a backstage-be. Titkai voltak, problémái, amiket meg kellett oldania, és nem kért segítséget senkitől. Én tényleg nem akartam szeretni! Csak a barátja akartam lenni. Fájt látni, hogy magányos és, hogy a problémái ezer tonnával nyomják a vállát. Le akartam venni róla pár súlyt, meg akartam szabadítani a sok tehertől. De nem akartam, hogy szeressem! Mert tudtam, hogy az nagyon fájdalmas lenne. Mindkettőnknek, de inkább nekem. És mégis megtörtént! – hirtelen felkaptam a fejemet és anya smaragdzöld szemeibe bámultam, de nyelvem vadul pörgött tovább. – És Ő ott van! Londonban! Én meg itt! New York-ban! Én nem akartam barátot magamnak, én az egyetemmel akartam foglalkozni, pszichológiát tanulni és élni a magam kis, átlagos életét. Ehelyett mit kaptam? – tártam szét a kezeimet. – Egy világsztárt, aki a világ másik felén van és ott is marad. De, aki szeret engem! Szeret, mert tudom, hogy szeret, de mégis mire menjek vele, ha nem lehetünk együtt? Mindenki azt mondja, Lea, Harry és Ő is, - szándékosan kerülöm a nevét. – hogy minden megoldható, és ezen is túl fogunk jutni, de anya. Mégis hogyan? Még pár mérfölddel meg tudnánk birkózni, de egy egész óceánnal már nem. – ingattam a fejemet, könnyes szemekkel. – Egy egész óceánnal már nem. – suttogtam. – Hiába szeretjük egymást, de mi jutott nekünk? Egy egész nyár után, pár szabad hétvége, amit együtt tölthetnénk? Tényleg. – intettem. – Álmomban sem szántam magamnak jobb életet. Előző életünkben valami hatalmas bűnt követhettünk el, ha most így kell szenvednünk. – elcsöndesedtem és csak néztem ki a fejemből, mintha a válaszok fel lennének írva az egyik falra.
- És, most mit akarsz csinálni? – kérdezte anya mosolyogva.
- Hogy érted? – néztem rá értetlenül.
- Úgy, ahogy mondtam. Mihez fogsz most kezdeni?
- Holnap fogom magam és bemegyek az egyetemre. – sóhajtottam fel.
- Értem. Akkor az-az eshetőség nem is áll fenn, hogy meglátogasd Zayn-t? – mosolya még szélesebb lett, gyönyörű, porcelánszerű arcán.
- Mi? – ráncoltam a homlokomat. – Honnan tudsz te Zayn-ről? És… mégis hogyan? – Nem válaszolt, csak előhúzott a táskájából egy mappát, ami roskadásig tele volt prospektusokkal, a tetején pedig egy fóliában két repülőjegy pihent egy kulcs kíséretében.
- Nézd át őket. – tolta elém az egész mappát. Remegő kezekkel húztam közelebb magamhoz, majd nyitottam szét, és még levegőt is elfelejtettem venni hitetlenkedésemben.
- Anya… - suttogtam elképedve, a lapokat egyenként átnézve. – Köszönöm. – leheltem arcomon csorgó könnyeimmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése