9. Fiatalság naivság

Sziasztok! Megjöttem a következő résszel. Lányok... nem lehetnénk egy kicsit aktívabbak? Jó olvasást! : )

r.

 

A vérem lüktetett, a fejem zsongott. Kavarogtak bennem a gondolatok, egy nagy összevisszaságot alkottak, és szét akartak robbanni. Ahogy a szemembe nézett, megszűnt körülöttem minden és csak őt láttam. Nem tudott érdekelni a mellettem hangosan sikoltozó lányok tömkelege, és a legkevésbé sem érdekelt az, hogy mi lesz holnap. A tény, hogy én az Ő szemeibe nézhetek, még nem ért el a tudatomig, ezért még bírtam uralkodni magamon. A jelenléte elvarázsolt és nem tudtam mi történik velem. A tenyerem izzadt, a lábam folyamatosan mozgott, nem tudtam egy helyben ülni. Az arcomat pír öntötte el, és örültem, hogy nem tettem magamra pirosítót. 

- Megérkeztünk! – kiáltotta Louis, kegyetlenül szétszakítva a pillanatomat, mert azzal, hogy megállt a kocsi és kinyílt az ajtó, megszakadt a szemkontaktus és éreztem, ahogy a varázs tovaszáll. Utolsók között másztam ki a kocsiból, nehézkesen, kicsit botladozva álltam lábra, és meg kellett kapaszkodnom a kocsiba, hogy biztos legyek abban, hogy nem fogok elesni.
- Minden oké? – állt meg mellettem Leana, lesimítva a felsőjét.
- Igen. – bólintottam sután.
- Akkor menjünk. – mosolygott rám. Egy újabb biccentést követően, elbotladoztam mellette az étterem bejáratáig, és a fiúk mellett lehajtott fejjel léptem be a hangulatos kis helyre.

Az étterem nem volt nagy, mindössze pár asztal volt a helyiségben. Piros-fehér kockás terítők minden asztalon, és egy nagy neon tábla, ami borzalmas hangot hallatott. Mégis ahogy átléptem a küszöböt, felengedtem és úgy éreztem, mintha egy kicsit hazamentem volna Amerikába. Egy hatalmas asztalhoz vezetett minket a pincér lány, és még pár asztalt és széket beszerezve mindannyian odafértünk ’egy asztalhoz’.
- Mit hozhatok? – állt meg mellettünk a szőke loknis egy cserkészlányra hasonlító pincér. Egyenként rá mosolygott mindenkire, a fiúkra melegebb mosolyt villantott, és ahogy végig néztem rajtuk volt egy olyan érzésem, hogy nem először találkoznak. Semmi sikítás, semmi közös fényképkészítés. Az öt fiú hamar leadta a rendelést, nem bajlódtak sokat, a lányoknál már nem volt ilyen egyszerű.
- Egy kólát kérek. – vontam vállat. Valamiért úgy éreztem, hogy jobb, ha most inkább nem eszek. Mellesleg amúgy is képtelen lennék egy falatot is letuszkolni a torkomon.
- Én meg egy limonádét. – csukta össze az étlapot Lea. Megforgattam a szemimet. A hülye diétája. Röpke fél óra alatt lebírtuk zavarni a rendelést, utána pedig már csak várnunk kellett. Niall a zenegépbe bedobott pár aprót, így háttérzajként Katy Perry egyik száma szólt.
- Na, és… - csapta össze a kezeit Harry. – Mondjatok valamit. – mosolygott mindenkire. A lányok egymás szavába vágva próbálták újból elmagyarázni azt, amit már a limuzinban is megtettek, de kis naivak voltak, Harry pedig rettentően jól csinálta a dolgát, látszik rajta, hogy érti. A lányok semmit nem vettek észre abból, ahogy elterelte a figyelmüket, és kikerülve minden kérdést, inkább beszéltette őket.
- Nézd meg. – dőltem hátra a székemben, és olyan halkan beszéltem, hogy csak Lea hallja. Hátradőlt mellettem. – Simán beveszik azt, hogy a One Direction-t érdekli a kis szánalmas életük. Azt hiszik, ebből valamit is meg fognak jegyezni és egy örök élet meg egy napig fognak emlékezni erre a vacsorára.
- Naivak. – vont vállat Lea, és az időközben megkapott limonádéját szürcsölgette.
- De miért? – döntöttem oldalra a fejemet és úgy tanulmányoztam az egyik lányt, aki éppen azt ecsetelte, hogy mennyire imádja Zayn-t. Látszólag a fiút nem hatotta meg, csak egy mosolyt színlelve hallgatta a történetet, amit a lány mesélt.
- Mert fiatalok. És mert elhiszik, hogy minden egy csettintésre az övék lehet. – súgta vissza.
- Én nem leszek soha ilyen – biccentettem a fejemmel a lány felé.
- Nem. – mosolygott rám. – Te ennél jobb vagy. – felnevettem.

Nem sokkal később meghozták a rendelt ételeket. A fiúk hatalmas jókedvvel kezdtek neki a kajának, a lányok viszont annál óvatosabbak voltak. Lassan próbáltak enni, és a lehető leggusztustalanabbul. Megértem. Viszont piros pontot adok magamnak, azért, hogy én nem rendeltem enni. Míg a többiek ettek volt időm végig nézni mindenkin, alaposan. A lányok teljesen átlagosak voltak. Mind ugyanolyan volt. Nem külsőre, de belsőre igen. Ugyanolyan buta libák egytől egyig. Már épp Harry-hez közeledtem volna, amikor megéreztem, hogy valaki figyel. Oda kaptam a fejemet és találkozott a tekintetem Zayn-ével. Egyikünk sem rántotta el a fejét, de megilletődöttségemben azt sem tudtam mit tegyek. Féltem, ha elnézek, soha többet nem lesz ilyen alkalmam, de közben a lábam remegett, a kezem izzadt, és a fülemben hangosan vergődő szívemtől azt hittem megfulladok.