10. London Eye

r.

 

Ő rántotta el hamarabb a fejét. Amit viszont nem is értettem, hiszen… ezt általában a lányok szokták. De Zayn egyre idegesebb lett, nem nyúlt a megrendelt ételéhez és folyamatosan szikrákat szórt szeme. És a legszomorúbb az egészben az, hogy az este folyamán nem nézett rám, vagyis én nem láttam. Elkeseredve szálltam be a limuzinban a vacsora végeztével és a szívem olyan szomorú volt, hogy félő volt bármelyik pillanatban elsírhatom magam.

Mindenkit egyesével vittek haza a fiúk, de megbeszéltük Leánával, hogy mi még nem megyünk haza. Mert el szeretnénk menni a London Eye-hoz. Illetve én nem akartam, de ne szerettem volna Lea kedvét elrontani, így hagytam magam. Hiszen, hogyan is mondhatnék nemet neki? Ha még is megtenném, akkor egy igen dühös Leával találnám szemben magam. És azt nem akarom.
- Titeket hol tegyünk ki lányok? – nézett ránk kíváncsian Harry.
- A következő saroknál jó lesz. – nézegette elgondolkodva a telefonján lévő térképet Lea.
- Biztos? – másztam bele a telefonba.
- Te most nem hiszel nekem? – nézett rám felháborodottan kedvenc barátnőm.
- Hát tévedtünk már el miattad. – ki vettem a kezéből a telefont és rá zoomoltam a térképre.
- Ki kérem magamnak. – kapta ki a kezemből a telefonját és a zsebébe csúsztatva fordult magabiztosan a fiúk felé. – A következő sarkon jó lesz. – húzta ki magát. A fiúk csodálkozva összenéztek, majd vállat vonva bólintottak.

- Hát köszönjük a fergeteges koncertet és a vacsorát. Remélem, még találkozunk. – intett Lea, ahogy kiszállt a limuzinból.
- Szint úgy. – bólintottak a srácok.
- Sziasztok. – intettem bután és kiestem a kocsiból Leana után. Miután felkapart a földről és megigazítottam a ruhámat, szembe fordultam vele. – Na, és most merre? – tártam szét a karom.
- Nem fogunk eltévedni. – tárta szét a karját. – Egy hatalmas világító kereket keresünk, ami ráadásul forog is. Csak nem olyan nehéz megtalálni. – mosolyodott el. Kétkedően néztem rá. – Jaj, ne vágj már ilyen arcot. – dobbantott egyet a lábával. – Biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk találni. – biztatott.
- Nem azzal van a problémám. – elsétáltam a legközelebb lévő padhoz és ledobtam rá magam.
- Hanem? – ült le mellém Lea.
- Valószínűleg most először és utoljára találkozhattam Zayn Malik-kel és én ezt is elrontottam. – vágtam karba a kezeimet.
- De hát nem rontottad el. – tette a vállamra kezét, de én se szó, se beszéd leráztam magamról. Nem volt kedvem a sajnálatához. – Mr. egész éjszaka téged nézett. – nem néztem rá, de éreztem a hangján, hogy mosolyog.
- Nem hiszem. – ráztam meg a fejemet dacosan. 
- Nekem elhiheted. Láttam. – lökött meg egy kicsit a vállával. Lea remek megfigyelő. Mindent észrevesz, talán még azt is, ami nincs ott.
- Igen? – sandítottam rá oldalról.
- Igen. – mosolyodott el.
- De akkor is mindegy. – roskadtam újra össze. – Többet úgy sem fogom látni, és még csak egy szót sem váltottam vele. – vontam vállat nem törődöm módon.
- Ezt nem tudhatod. – állt fel a padról.
- Ugyan már. – legyintettem. – Kizárt.
- Nem az. Még én sem találkoztam Bieber-rel, pedig én leszek a felesége. – nézett rám komolyan. És itt nem bírtam tovább. Kitört belőlem a nevetés. – Ne nevess. Ez komoly.
- Az. – bólintottam mosolyogva.
- Na, gyere. – húzott fel a padról. – Keressük meg a világító kerekünket, menjünk egy kört, aztán keressünk vattacukrot.
- Vattacukrot? – ráncoltam a szemöldökömet.
- Már az étteremben is éreztem az illatát. De nem láttam az étlapon. – vont vállat. – Megkívántam. – felkacagtam.

- Oké, most már fogalmam sincs, hogy merre vagyunk. – álltam meg az út közepén. – Egyáltalán még Londonban vagyunk? – fordultam körbe a sötét éjszakában.
- Igen. – vágta rá határozottan Leana.
- Akkor miért nem találjuk az óriáskereket? – ránéztem az órámra. Már hajnali kettő volt. – Álmos vagyok és fáradt. Fázok is. Most már igazán hazamehetnénk.
- Most már megtaláljuk. – nézelődött Lea elnézve mellettem.
- Már több órája ezt mondod. – rázott ki a hideg. A sötétben az utcán sétálgatva, két lány… még belegondolni is rossz. A karomat átfonva magamon próbáltam felmelegíteni magamat, kevés sikerrel.
- Én is fázok. – lépett mellém, és belém karolva tovább sétáltunk az utcán.
- Ugye még mindig nem hazafelé tartunk? – kérdeztem pár perc múlva.
- Őszintén? – sandított rám óvatosan. Aprót bólintottam. – Fogalmam sincs, merre vagyunk és hova megyünk.
- Oké. – sóhajtottam fel. – Ideje felhívnunk Lizt. – előhúztam a telefonomat és épp feloldottam volna a zárat, amikor egy autó fékezett le mellettünk. Teljesen sötét volt, az ablakokon nem lehetett belátni, és egy hatalmas Jeep-re hasonlított. Ijedten néztem Leára, aki megfogta a kezemet, és maga mellé húzva készen állt elém vetnie magát.

Az adrenalin szintem az egekbe szökött és nem tudtam, hogy mi fog következni. A tenyerem izzadt és a fejem zsongott. Féltem, bármelyik pillanatban összeeshettem volna. A kocsi ablaka lassan kezdett el lehúzódni, én pedig hátrafele araszoltam és húztam magammal az előttem álló Leát is.