12. Mondd ki!

Sziasztok! Újból jelentkezem a következő résszel, amiről csak annyit mondanék, hogy mosollyal az arcomon írtam, de az okot nem tudom. : ) Jó olvasást!

r.

 

- Én csak… – akadozva beszéltem, igazából nem is tudtam, hogy mit akarok mondani, azt meg, hogy miért szóltam hozzá még annyira sem tudom.
- Te csak mi? Meg akartad kérdezni, hogy nem félek-e a magasban? – nevetett fel cinikusan.
- Igen. – vágtam rá kapásból, kissé hangosabban a kelleténél, de Lea és Harry annyira nevettek valamin, hogy meg sem hallották a mi ’beszélgetésünket’.
- Jaj, de édes. – arcára egy kedves mosolyt varázsolt, de ez csak a látszat volt. Mindketten tudtuk, hogy igazából kinevet engem.
- S-sajnálom. – dadogtam lenézve a kezemre. Már nem bírtam tovább azokba a barna szemekbe bámulni.
- Mit sajnálsz… Lily? Ugye így hívnak? – lejjebb hajolt, hogy látni tudja az arcomat. Bólintottam. – Szóval kedves Lily, mit is sajnálsz? – megfordult, hátát a korlátnak döntötte, jobb lábát felhúzta és neki támasztotta az üveglapnak. Arcán egy pajkos mosoly játszott és úgy láttam élvezi a helyzetet.
- Direkt csinálod ezt? – haragosan néztem rá, és államat feljebb emeltem, de még így is majd egy fejjel alacsonyabb voltam nála.
- Ugyan mit? – nevetett fel, hátra vetett fejjel.
- Ezt. – intettem úgy általánosságban.
- Kérlek, magyarázd el. – intett nagyvonalúan.
- Tudod mit? Hagyjuk. – ráztam meg a fejemet és lenéztem a mélybe. Kár volt. Megint megszédültem.
- Ahogy akarod. – nem néztem rá, de hallottam, hogy mosolyog.
- Inkább még sem. – haragom erőre kapott és most kimertem nyitni a számat. Mindig azt mondják, hogy erős, független nő vagyok. Még akkor is, ha Zayn Malik áll velem szembe és nevet rajtam. Szemeiben pajkosság gyúlt és látszott rajta, hogy élvezi a kialakult helyzetet és csak arra vár, hogy mondjam. Hát bennem vitapartnerre lelt. – Te egyáltalán nem olyan vagy, mint képzeltem. – néztem rajta végig undorodva.
- Igen? – teste megfeszült és újból ideges lett. Áradt felém a feszültsége. Kiegyenesedett és közelebb hajolt. Egy pillanatra elnézett mellettem, aztán visszakapta rám a tekintetét. – Gyerünk. – intett tovább. – Mondd csak el, hogy most mekkorát csalódtál bennem. Mondd el, hogy mekkora bunkó vagyok, mondd el, hogy a valóságban teljes más vagyok, mint a képeken. Mondd ki. – hangja fojtott volt és rettentően dühös. Lábaim megremegtek és hirtelen már nem tűnt annyira jó ötletnek ez az egész. De ahogy azokba a barna szemekbe bámultam… Megsajnáltam. Valószínűleg nem először hallotta már ezeket a dolgokat, ha kívülről tudja a forgatókönyvet. És nyílván nem fog nekem több méteres magasságokban megnyílni, de nem is várom el. Elakadt lélegzettel bámultam rá. Nem tudom mit olvashatott ki a szemeimből, talán azt, hogy megijedtem tőle, vagy, hogy kissé rémisztő, ahogy viselkedik, de hirtelen felengedett és már nem szorította olyan görcsösen azt a nyavalyás korlátot.
- Nem. – ráztam meg a fejemet. – Nem fogok olyat mondani, ami nem teljesen igaz. – visszanéztem a szemeibe, amik most értetlenséget tükröztek.
- Mi? – hogy zavarát elrejtse felnevetett.
- Igen, csalódtam benned, de ez nyílván azért van, mert nem ismerlek, és amit az újságok lehoznak nem mindig igazak, de… Sajnálom, jó? – tártam szét a kezeimet.
- Mégis mit? – ráncolta a homlokát.
- Ezt az egészet. – intettem szerencsétlenül.
- Nem értem. – láttam rajta, hogy erősen próbálja megérteni zavaros gondolataimat, de nagyon még nekem sem sikerült nem hogy neki. Elmosolyodtam.
- Nem baj. Csak tudd, hogy sajnálom, ami itt és most történt. Nem tartozik rám semmi, ami veled történik. – vontam vállat, és most már mosolyogva néztem le a mélybe. Piros pont jár nekem, azért, amiért nem szédültem meg, mert a szívem heves dobogása és a vérem lüktetése annyira elvonta a figyelmemet a tériszonyomról, hogy már csak azt vettem észre, ahogy leérünk és kiszállunk a földre.

- Most a házatokig viszünk, rendben? – nevetett fel Harry.
- Jó. – egyezett bele szem forgatva Leana. A fekete Jeep-ben utaztunk, én hátul Mr. Mogorvával, elöl pedig a két jó barát.

- Köszönjük az estét és az éjszakát is. – szállt ki mosolyogva a kocsiból Lea, miközben még nyomott Harry arcára egy puszit és utána maga után rángatott engem is. Tátott szájjal néztem végig a jelenetet.
- Sziasztok. – intettem kiesve a kocsiból.

A nap már hajnalodott, a szemünk karikás volt és teljesen át voltunk fagyva, de kihagyva a forró fürdőt, mi mégis az én szobámba bezárkózva, takarók közé csomagolva, forró kávéval a kezünkben ültünk és egymás szavába vágva elemeztük az elmúlt huszonnégy óra összes pillanatát.
- Most komolyan. – lökött oldalba Lea. – Láttam hogyan néz rád Mr. Malik. – nevetett fel. A szám elé tettem a kezem, hogy halkabban, nehogy felkeltsük Lizt.
- Akármit is láttál, az nem úgy van, ahogy gondolod. És hívjuk inkább Mr. Mogorvának. – ittam bele a kávémba.
- Miért? – ráncolta a szemöldökét.
- Egyáltalán nem olyan, mint ahogy elképzeltem. – sóhajtottam és a fejemet a falnak döntöttem.
- Ezt, hogy érted? Csalódás? – nézett rám.
- Fogalmazhatunk így is. – vontam vállat.
- Magyarázd már el. – noszogatott.
- Nem tudom pontosan leírni, hogy mi is történt odafent, míg te Harry-vel beszéltél, de azt tudom, hogy Zayn Malik teljesen más ember, mint ahogyan beállítják. – húztam el a számat. – Egyáltalán nem kedves, sőt, inkább undok. És… azt vettem észre, örömét leli mások zavarba ejtése, provokálása és az őrületbekergetése. És, habár lehet, hogy mindig mosolyog és próbálja játszani a tökéleteset, de szerintem nem boldog és valami nagyon nincsen rendben vele.