7. Már pedig most azonnal!

Sziasztok! Megjöttem a következő résszel, amiről csak annyit kell tudnotok, hogy nagy nehézségek árán szenvedtem össze. Jó olvasást!

r.

Lélegzet visszafojtva álltam a színpad mellett. Körülöttem rengeteg ember, aki mind azon fáradozott, hogy minden tökéletes legyen kezdésre. Láttam az embereket, de hangokat nem hallottam. Kizártam őket, és csak a színpadra összpontosítottam. Kényszerítettem a szememet arra, hogy a sötétben is próbáljon tisztán látni, és lássa meg az első fénysugarat, ami megjelenik a színpadon. Én akartam az első lenni, aki azonnal észreveszi, ha történik valami. Mellettem Lea állt. Szorítottam a kezét, ahogy csak tudtam, de nem szólt semmit. Megengedtem magamnak egy apró pillantást, amit rá vetettem, hogy megnézzem, ő milyen állapotban van. De hiba volt. Mert abban a pillanatban, ahogy elfordítottam a fejemet, felgyúltak a fények és kezdetét vette A KONCERT!

A One Way Or Another robbant a hangszórókból, az összes fény pedig az öt fiúra irányult, akik hatalmas taps és sikítás övezte találták magukat a középpontban. Azt a sikítást, ami akkor keletkezett, mikor megérkezett a One Direction a színpadra, nem tudnám hasonlítani semmihez. Mert még soha nem hallottam, több tízezer embert, egyszerre felkiáltani, egy-egy kedvencük miatt. Legalábbis élőben még nem volt hozzá szerencsém. És én sem különböztem semmivel sem, azoktól az emberektől, akik jelen voltak. Ugyanúgy felugrottam, ahogy mindenki más, és ugyanúgy énekeltem torkom szakadtából az öt fiúval együtt, ahogy mindenki más tette. 

Megbabonázva álltam a színfalak mögött, mellettem, körülöttem jó pár ember, én mégis elvarázsolva bámultam a fiúkat. Annyira elevenek voltak. Annyira igaziak. Nem olyan, mint a képeken, az újságokban vagy a TV-ben. Tényleg igaziaknak láttam őket. Tetőtől talpig mindenféle szögben.

Az egyik legnagyobb álmom teljesült azzal, hogy Londonban vagyok, na, de hogy még egy One Direction koncertre is eljutottam… Tátott szájjal bámultam végig az egész koncertet.

- Oké lányok, figyeljetek rám! – kérte a statiszta srác, miután véget ért a koncert és az összes ráadás szám is lement már. – Nem sokára jönnek a srácok és találkozhattok velük. – na, és itt elszakadt a cérna. Az összes lány, sikító rohamot kapott, és hirtelen nagyon meleg lett a színpad mögött. A srác megforgatta a szemeit és unottan nézett ránk. Valószínűleg már ezerszer csinálta ezt, és még több ezerszer is fogja. Nem hinném, hogy pont mi hatottuk volna meg. Megvárta, míg befejezzük, majd folytatta. – Kaptok aláírt fényképet, egy-két fotó és ennyi. Megértettétek? – nézett rajtunk végig. Vadul bólogattunk. – Helyes. – biccentett, majd megfordult és készült minket otthagyni. És fogalmam sincs, hogy-hogy és miért, de Lea utána lépett elkapta a karját és félre vonva elkezdett vele beszélgetni. Leesett állal néztem végig a jelenetet. Mikor visszajött letámadtam.
- Te mit csináltál? – estem neki azonnal. – Talán elintézted, hogy bejussunk a fiúk öltözőjébe? – ragyogott fel a szemem.
- Ugyan már! – legyintett. – Kérlek. Ne nézz már ilyen ki stílűnek. – felmutatta a kezét, amiben egy apró névjegykártya volt, majd mosolyogva csúsztatta a zsebébe.
- Azt hittem Bieber-re hajtasz. – röhögtem fel, de rögtön el is hallgattam, amikor meghallottam a hátunk mögül a hatalmas sikítást. Megjelentek a fiúk.

Lassan fordultam meg. És nem akartam hinni a szememnek. Ott álltak, illetve jöttek velem szemben, és tényleg igaziak voltak. Mind az öt fiú, olyan lazán volt felöltözve, ahogy szoktak és… nem tudom. Az egész olyan irreálisnak tűnt. De gyorsan kiderült miért. Megkaptuk a fényképeket, az aláírt CD-ket és a fiúk már el is indultak. Még egy szót sem tudtam velük váltani. Nem tudtam nekik elmondani, hogy mennyire imádom őket, hogy mennyire szeretem a zenéjüket. És a legszomorúbb az, hogy nem tudtam annyi időt fordítani Zayn-re, amennyit szerettem volna. Nem mondhattam el neki, hogy mennyire sajnálom, ami Perrie-vel történt, és, hogy szerintem nagyon aranyosak voltak együtt. Elmondtam volna neki, hogy ne aggódjon, mert egyszer úgyis minden rendbe jön, csak ki kell várni. De én és a körülöttem lévő nyolc lány, köpni-nyelni nem tudtunk döbbenetünkben. De Leana sajátosan intézi a dolgait, így most is lehetett rá számítani. Magabiztosan elénk lépett, - mint, aki minket képvisel – csípőre tette a kezét és ridegen nézett az öt fiúra, plusz a testőrükre.
- Idefigyeljetek! – felemelte a hangját ezzel együtt a mutató ujját is. A biztonsági őrök a fiúk elé léptek, mint akik másodperceken belül képesek Leára vetni magukat, ha kell. – Nem, azért utaztunk Washingtonból idáig a barátnőmmel – biccentett felém a fejével. Kissé összébb húztam magam – És nem, azért halasztottunk egy teljes évet az egyetemből és jártunk el dolgozni, hogy összeszedjük a pénzt a repülőjegyre és a koncertjegyre, hogy mindenféle bevezető nélkül a kezünkbe nyomjatok egy aláírt CD-t! Keményen megdolgoztunk a V.I.P. jegyekért. És nem mellesleg, nem ez állt a tájékoztatón! Úgy, hogy legyetek szívesek az előírtakhoz tartani magatokat! – bólintott elégedetten, miközben karba fonta maga előtt a kezeit és a testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezte.