r.
- Mi a mai program? – ültem be Zayn kocsijába, és felé hajolva gyengéden nyomtam a szájára egy csókot.
- Nem sokára megtudod. – kacsintott rám és már indított is. Homlokráncolva félbe hagytam a dolgot és hátradőlve az ülésben, kényelembe helyeztem magamat. Felhúztam a lábaimat, becsatoltam az övemet és fejemet a támlának döntöttem. A napszemüveget már teljesen megszoktam. Mindennapos szerelésemhez tartozik. Bár a napszemüveggel és a nélkül is felismernek a fotósok, mégis fel kell vennem. Zayn kedvéért.
- Mi a mai program? – ültem be Zayn kocsijába, és felé hajolva gyengéden nyomtam a szájára egy csókot.
- Nem sokára megtudod. – kacsintott rám és már indított is. Homlokráncolva félbe hagytam a dolgot és hátradőlve az ülésben, kényelembe helyeztem magamat. Felhúztam a lábaimat, becsatoltam az övemet és fejemet a támlának döntöttem. A napszemüveget már teljesen megszoktam. Mindennapos szerelésemhez tartozik. Bár a napszemüveggel és a nélkül is felismernek a fotósok, mégis fel kell vennem. Zayn kedvéért.
- Hova
hoztál? – kérdeztem, miközben kiszálltam az autóból és felé indultam.
Ösztönösen fogta meg a kezemet és húzott maga után. Felnevetett.
- Még egy hónap után is kíváncsi vagy. – nézett rám mosolyogva a napszemüveg mögül. És bár a szemét nem láthattam – a szemüveg miatt – a szeme sarkában összefutó nevetőráncokból tudtam, hogy remekül szórakozik.
- Mert még egy hónap után is titokzatos vagy. – vágtam rá ösztönösen és kissé összébb húztam magamon kardigánom. Feltámadt a szél.
- És ez baj? – torpant meg hirtelen, aminek következtében neki ütköztem az oldalának. A kezemet dörzsölgetve néztem fel rá.
- Nem feltétlenül. – vontam vállat.
- Ezt, hogy érted? – nézett le rám.
- Ahogy mondtam. – mosolyogtam el magam.
- Nem értem. – ráncolta a homlokát. Felsóhajtottam. Néha annyira értetlen.
- Nem baj, hogy titokzatos vagy. Szeretem a meglepetéseket, igaz várni rájuk már annyira nem. – tűnődtem el, kissé elkanyarodva a témától, majd feleszmélve folytattam. – Csak… furcsa.
- Mi?
- Zayn. – nevettem el magam. – Ne görcsölj már ennyit. – simítottam ujjaimat a kezére. Éreztem, ahogy kirázza a hideg. Elfojtottam egy mosolyt. – Csak annyit mondtam, hogy még mindig az vagy. Azt hittem, hogy ez változni fog.
- Változzon? – húzta fel a fél szemöldökét. Már nem mosolygott. Elgondolkodva néztem el mellette. És akkor rájöttem, két dologra is. Egy, hogy fogalmam sincs, hol vagyunk. Kettő, ezt szerettem meg benne annyira. Hogy sosem tudhatom mi fog vele lenni a következő lépés. Mert vele minden olyan bonyolultan egyszerű. Végül visszanéztem rá. Kíváncsian várta a válaszomat.
- Ne. – ráztam meg végül a fejemet egy apró mosoly kíséretében. – Többek között ezt is szeretem benned. – felpipiskedve nyomtam a szájára egy gyengéd csókot és megszorítottam a kezét. Bólintott egyet és tovább indult. – Ezt most nem mondod komolyan. – nevettem el magam hangosan. A közelünkben lévő emberek a nevetésemnek köszönhetően kíváncsian fordultak felénk, majd vissza a játékhoz.
- Baj? – fürkészve lenézett rám. Várta a reakciómat.
- Dehogyis. – ráztam meg a fejem. – De mondtam, hogy nem bírok tekézni. – nevettem el magam újra.
- Én meg mondtam, hogy majd megtanítalak. – kacsintott rám. – Várj meg itt. – ezzel ott hagyott és a pulthoz lépett. A pultos sráccal beszélgetett pár percig. Csak annyit láttam, hogy folyamatosan beszél, a srác meg folyamatosan bólogat, végül a kezébe nyom két cipőt és egy ajtó felé mutat. Összeráncoltam a szemöldökömet. – Gyere. – lépett vissza mellém és megfogva a kezemet az ajtó felé indultunk. Tanácstalanul hagytam, hogy megint meglepjen. Az ajtó mögött pedig nem várt látvány fogadott. Egy szinte majdnem üres tekepálya, ahol öt ember ücsörgött két asztalt elfoglalva és épp hangosan nevettek valamin.
- Lily! – kiáltott fel Leana, ahogy meglátott minket, és Harry mellől felpattanva oda rohant hozzám. – Azt hittem már nem is fogtok jönni. – nézett ránk felváltva.
- Itt vagyunk. – vont vállat Zayn, és minket kikerülve a többiekhez sétált. Harry, Liam, Louis, Niall társaságához. Utána bámultam és közben nem figyeltem az előttem álló és folyamatosan csacsogó Leára.
- Héé! – kissé behajlította a térdét és lejjebb hajolt, hogy lássa az arcomat. – Minden oké? – nézett rám.
- Persze. Csak kicsit fáradt vagyok. – legyintettem és Lea kíséretében a többiekhez léptünk.
- Na, akkor csapat elosztás. – kiabálta Liam. – Én leszek Louis-szal, Niall-al, és Lily-vel. Zayn pedig Harry és Lea társaságát élvezheti. – röhögött fel.
- Előre is szólok. Nem tudok játszani. – tettem fel a kezeimet védekezésképpen. Megelőzve az esetleges nézeteltéréseket.
- Nem baj. – legyintett Liam. – Mi tudunk. – kacsintott majd a golyókhoz lépett és kiválasztott magának egyet.
- Még egy hónap után is kíváncsi vagy. – nézett rám mosolyogva a napszemüveg mögül. És bár a szemét nem láthattam – a szemüveg miatt – a szeme sarkában összefutó nevetőráncokból tudtam, hogy remekül szórakozik.
- Mert még egy hónap után is titokzatos vagy. – vágtam rá ösztönösen és kissé összébb húztam magamon kardigánom. Feltámadt a szél.
- És ez baj? – torpant meg hirtelen, aminek következtében neki ütköztem az oldalának. A kezemet dörzsölgetve néztem fel rá.
- Nem feltétlenül. – vontam vállat.
- Ezt, hogy érted? – nézett le rám.
- Ahogy mondtam. – mosolyogtam el magam.
- Nem értem. – ráncolta a homlokát. Felsóhajtottam. Néha annyira értetlen.
- Nem baj, hogy titokzatos vagy. Szeretem a meglepetéseket, igaz várni rájuk már annyira nem. – tűnődtem el, kissé elkanyarodva a témától, majd feleszmélve folytattam. – Csak… furcsa.
- Mi?
- Zayn. – nevettem el magam. – Ne görcsölj már ennyit. – simítottam ujjaimat a kezére. Éreztem, ahogy kirázza a hideg. Elfojtottam egy mosolyt. – Csak annyit mondtam, hogy még mindig az vagy. Azt hittem, hogy ez változni fog.
- Változzon? – húzta fel a fél szemöldökét. Már nem mosolygott. Elgondolkodva néztem el mellette. És akkor rájöttem, két dologra is. Egy, hogy fogalmam sincs, hol vagyunk. Kettő, ezt szerettem meg benne annyira. Hogy sosem tudhatom mi fog vele lenni a következő lépés. Mert vele minden olyan bonyolultan egyszerű. Végül visszanéztem rá. Kíváncsian várta a válaszomat.
- Ne. – ráztam meg végül a fejemet egy apró mosoly kíséretében. – Többek között ezt is szeretem benned. – felpipiskedve nyomtam a szájára egy gyengéd csókot és megszorítottam a kezét. Bólintott egyet és tovább indult. – Ezt most nem mondod komolyan. – nevettem el magam hangosan. A közelünkben lévő emberek a nevetésemnek köszönhetően kíváncsian fordultak felénk, majd vissza a játékhoz.
- Baj? – fürkészve lenézett rám. Várta a reakciómat.
- Dehogyis. – ráztam meg a fejem. – De mondtam, hogy nem bírok tekézni. – nevettem el magam újra.
- Én meg mondtam, hogy majd megtanítalak. – kacsintott rám. – Várj meg itt. – ezzel ott hagyott és a pulthoz lépett. A pultos sráccal beszélgetett pár percig. Csak annyit láttam, hogy folyamatosan beszél, a srác meg folyamatosan bólogat, végül a kezébe nyom két cipőt és egy ajtó felé mutat. Összeráncoltam a szemöldökömet. – Gyere. – lépett vissza mellém és megfogva a kezemet az ajtó felé indultunk. Tanácstalanul hagytam, hogy megint meglepjen. Az ajtó mögött pedig nem várt látvány fogadott. Egy szinte majdnem üres tekepálya, ahol öt ember ücsörgött két asztalt elfoglalva és épp hangosan nevettek valamin.
- Lily! – kiáltott fel Leana, ahogy meglátott minket, és Harry mellől felpattanva oda rohant hozzám. – Azt hittem már nem is fogtok jönni. – nézett ránk felváltva.
- Itt vagyunk. – vont vállat Zayn, és minket kikerülve a többiekhez sétált. Harry, Liam, Louis, Niall társaságához. Utána bámultam és közben nem figyeltem az előttem álló és folyamatosan csacsogó Leára.
- Héé! – kissé behajlította a térdét és lejjebb hajolt, hogy lássa az arcomat. – Minden oké? – nézett rám.
- Persze. Csak kicsit fáradt vagyok. – legyintettem és Lea kíséretében a többiekhez léptünk.
- Na, akkor csapat elosztás. – kiabálta Liam. – Én leszek Louis-szal, Niall-al, és Lily-vel. Zayn pedig Harry és Lea társaságát élvezheti. – röhögött fel.
- Előre is szólok. Nem tudok játszani. – tettem fel a kezeimet védekezésképpen. Megelőzve az esetleges nézeteltéréseket.
- Nem baj. – legyintett Liam. – Mi tudunk. – kacsintott majd a golyókhoz lépett és kiválasztott magának egyet.
Egész
remekül ment a játék. Én alig értem golyóhoz, ha pedig gurítanom kellett, az
rendszerint nem ért pontot. Mindenki jól érezte magát és mindenki nevetett
mindenkin. És kiderült, hogy a fiúk tényleg tudnak játszani, és az is kiderült,
hogy én tényleg nem. Az asztalnak támaszkodva figyeltem, ahogy Zayn következik.
Harry mellett elhaladva, lehajtotta a fejét és felnevetett, amikor a göndör
beszólt neki. A golyókhoz lépett, kiválasztott magának egy kék színűt és a
kezébe vette. A pályához lépett, várt pár másodpercet, majd gurított. Miközben ’eldobta’
a kezében lévő tekegolyót, izmai megfeszültek és fekete pólója láttatni engedte
feszes karját és pár tetoválását. Minden bábút lelökött. Mosolyogva néztem rá,
ahogy megfordult és visszasétált hozzánk. Szemeivel engem keresett, majd mikor
megtalált, elém lépett, karjait derekam köré fonta és a szemembe bámult.
- Mosoooooly! – kiáltotta Niall, aki a következő másodpercben lefotózott minket, a képet pedig azonnal nyomta is fel a twitterre, egy halom másik képpel együtt. Zayn érthetetlenül morgott valamit és elkapta a számat.
- Na, de fiatalok! – lépett hozzánk Louis. – Messze még az este. Ezt tartások meg éjszakára, a klub után. – kacsintott ránk, én pedig kíváncsian néztem Zayn-re, aki elhúzta a száját és valami olyasmit motyogott, hogy: „Miért kell mindig mindenkinek elszólnia magát?!”
- Mosoooooly! – kiáltotta Niall, aki a következő másodpercben lefotózott minket, a képet pedig azonnal nyomta is fel a twitterre, egy halom másik képpel együtt. Zayn érthetetlenül morgott valamit és elkapta a számat.
- Na, de fiatalok! – lépett hozzánk Louis. – Messze még az este. Ezt tartások meg éjszakára, a klub után. – kacsintott ránk, én pedig kíváncsian néztem Zayn-re, aki elhúzta a száját és valami olyasmit motyogott, hogy: „Miért kell mindig mindenkinek elszólnia magát?!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése