34. Szeretlek

r.

 

 - Szerinted – könyököltem fel Zayn mellkasán, ahogy megpróbáltam a szemébe nézni. – Van igazság abban, amit Lea mondott? – kezemmel megtámasztottam a fejemet és próbáltam elnyomni magamban a rossz érzéseimet. Figyeltem Zayn arcát, de a jól megszokott maszkján kívül, most sem láttam át rajta, csak annyira, amennyit ő megengedett. Egy apró ránc futott végig a homlokán, ami azt jelezte, hogy egy kis aggódás jelent meg rajta. Szemét eltakarta a napszemüvege.
- Nem. – felelte egy örökkévalóságnak tűnő másodperc után. Kiengedtem magamban tartott levegőmet és fellélegeztem. Ezt a választ akartam hallani. Ez kellett ahhoz, hogy megnyugtassa pattanásig feszült idegeimet.
- Mi lesz a nyár után? Mi lesz két nap múlva? – azokat a kérdéseket tettem fel neki, amikre nem akartam választ kapni és mégis majd meghaltam, hogy tudjam a válaszokat. A kétségek megőrjítenek. Tudni akartam, hogy ő mit gondol, hogy ő, hogy vélekedik erről a dologról. Szerettem volna hallani az ő álláspontját. Mert akármennyire is fájt beismerni, valahogy azok a kétségek, amiket Lea elmondott, mindig is bennem bujkáltak.
- Nem szeretek előre gondolkodni. – felemelte a fejét, és egy gyengéd csókot nyomott a homlokomra. Fájt a válasza. Valami bennem megmozdult és fájt.
- Ez azt jelenti, hogy velem sem szeretsz előre gondolni? – nyögtem a kérdést, de valahogy nem igazán voltam kíváncsi a válaszára. Lehet jobban fájt volna, mint az előző. Zayn-nel beszélgetni sosem volt az erősségem. Persze imádtam, mert ehhez nem volt fogható, de mégis. Mindig hagytam neki, hogy hülyét csináljon belőlem, mert akárhogy is puhatolóztam, néha átengedett a magánbuborékján néha nem. Néha úgy éreztem, hogy én csak úszok az óceánban, ő pedig egy hajóról figyeli az eseményeket. De azokon a napokon, amikor megengedte, hogy belelássak a fejébe és megosztotta velem az érzéseit, gondolatait minden csodás volt. És most az egész kapcsolatunk egy vékony cérnaszálon függött, ő pedig megint kizárt engem.
- Nem ezt mondtam. – nevetett ki édesen. Összeráncoltam a homlokomat.
- Mondd, el mit gondolsz. – kérleltem feljebb csúszva a mellkasán. Felsóhajtott. És nem válaszolt. – Kérlek Zayn. – néztem fel rá a pilláim alól. – Ne zárj ki. - suttogtam, és éreztem, ahogy egy gombóc a torkomban egyre csak nő és nő, és én nem tudok semmit sem tenni. Mert az életem körülöttem esik szét, nekem pedig választanom kell.
- Én úgy gondolom, hogy minden megoldható. – sóhajtotta végül és egy újabb csókot kaptam tőle a homlokomra.
- Nem vagyok benne biztos. – lepillantottam a kezeimre, nem mertem a szemébe nézni. Hangom alig volt hangosabb a suttogásnál és lehet jobban örültem volna, ha meg se hallotta volna, amit mondtam.
- Miben nem vagy biztos Lily? – még mindig nem néztem rá, de éreztem, ahogy a homloka ráncokba szalad, és értetlen arcot vág. Majdnem elmosolyodtam. Majdnem.
- Én… nem tudom mi lesz. – vontam vállat a pólóját piszkálva. – Én, azt hiszem, bizonytalan vagyok.
- Bennem? – hangja fojtott volt. Annyira már ismertem, hogy tudjam ez annak a jele, hogy ideges.
- Nem. – ráztam meg azonnal tiltakozóan a fejem. – Csak… holnap lesz együtt az utolsó napunk. Aztán szombat hajnalban fel kell szállnom a New York-ba tartó gépre és elmegyek. Nem tudom mi lesz utána. – suttogtam és végre felnéztem a szemébe, bár felesleges volt, mert a szemeit eltakarta a napszemüvege. Legszívesebben lekaptam volna a fejéről és jó messzire hajítottam volna, hogy soha ne találja meg és soha ne vegye fel többet. Mert mindig látni akartam a szemét.
- Mi lenne? – mosolyodott el gyengéden. Hüvelykujjával végig simított arcom élén. – Visszarepülsz. – olyan természetesen mondta, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga.
- Jó, de mikor fogunk legközelebb találkozni? – nógattam tovább. Most, hogy néha normális választ is kaptam, nem hagyhattam abba a kérdezősködést.
- Azt még nem tudom Lily. – sóhajtott fel. – Tudod, hogy zsúfolt egy beosztásunk van a srácokkal.
- Tudom. – bólintottam csalódottan. A gombóc folyamatosan nőtt a torkomban.
- De hé. – emelte fel az államat, hogy a szemembe tudjon nézni. – Ne aggódj. – kérlelt a világ leggyönyörűbb mosolya kíséretében. – Nincs lehetetlen. Eddig is meg tudtuk oldani, ezután is sikerülni fog. – adott egy puszit az arcomra.
- Ez igaz. – bólintottam. – Csak, hogy eddig nem választott el minket egy egész óceán. Mert, hogy ugyanazon a kontinensen voltunk. De két nap múlva én Amerikában leszek, te meg itt. – feleltem cinikusan. Felnevetett. – Szerintem ez nem vicces. – néztem rá csúnyán, ő pedig azonnal abbahagyta a nevetést és csak mosolygott. De az a mosoly elképesztő volt. Egész nap tudnám nézni. – Én csak aggódom. – borultam ki a mellkasára dőlve. – Félek a két nap múltától. Félek attól, hogy amikor nem leszek itt, kivel fogsz találkozni. Ki lesz az a szerencsés lány, aki majd a karjaidba vetheti magát, mert én nem leszek itt, hogy megállítsam. – szememet becsuktam és erősen összeszorítottam. Megpróbáltam kizárni a fejemből azt a képet, ahogy Zayn egy idegen lányt ölelget és csókol.
- Egy szóval még sem bízol bennem.
- Nem. – ráztam meg a fejem. – Benned bízom. Bennük viszont nem. Mert tudom, hogy kaphatnál ezerszer jobbat is, mint én. És félek, ha erre ráébredsz, annak nagyon csúnya vége lesz. – suttogtam még mindig csukott szemekkel.
- Oh, Lily. – éreztem a hangján, ahogy mosolyog. – Ez soha nem fog megtörténni. – mormolta, ahogy a hajam alatt a tarkómat simogatta és gyengéden mormolt a fülembe.
- Remélem is. – feleltem a pólójába, ami tompította a hangomat. – Mert azt nem élném túl. – halkan nevetett, viccesnek talált és nekem is muszáj volt elmosolyognom magam.
- Szeretlek. – a szavak, amik elhagyták a száját, alapjaiban rengette meg az egész világomat. Még sem sosem hallottam tőle ezt az egy szót, ami olyan nagyon sokat jelentett nekem. A kapcsolatunk nem volt rendes ilyen szempontból. Egyikünk sem mondta, mert mindketten úgy gondoltuk, hogy a másiknak ezt tudnia kell, számomra pedig ez a szó, nem fejezte ki azt, amit Zayn iránt éreztem. Távolról sem. És most, hogy hallottam tőle, majd kiugrott a szívem a helyéről. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem és abbamaradt a szívdobogásom is. De, amikor felfogtam a súlyát, mosolyogva temettem az arcomat a pólójába és nem tudtam abbahagyni a vigyorgást.
- Én is szeretlek Zayn. – feleltem teljesen elvörösödve a pólójába mormogva, és boldog voltam. Olyan boldog, amit sosem hittem volna, hogy lehetséges. És mégis… ez az Adonisz képes volt arra, hogy elérjem boldogabb legyek, mint egy görög istennő.